Közösségi oldalak

Gazdaság

Volánbusz: Dobi István valótlanul állította, hogy „Nagyjából ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál!

Volánbusz: Dobi István valótlanul állította, hogy „Nagyjából ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál!

Mint azt korábban megírtuk, Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke azt állította, hogy „Nagyjából ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál”, és a jelenség szerinte országos jellegű. Ezzel szemben az igazság az, hogy a több mint 10.000 fős autóbusz-vezetői létszámhoz viszonyítva országosan 238 főt keresünk ebbe a munkakörbe, és a létszámhiány mértéke területenként jelentősen eltér – közölte portálunkal a Volánbusz

Továbbá kiemelték, hogy az autóbusz-vezetők esetében – ahogyan a teljes logisztika-szállítás ágazatban – létszámhiány tapasztalható, de ennek mértéke területenként jelentősen eltér. A Volánbusz Pest, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyében keresi a legtöbb leendő kollégát. A vonatpótlások ellátására – az egyes területek foglalkoztatási helyzetét is figyelembe véve – az ország több megyéjéből irányítottunk át autóbusz-vezetőket. A közszolgáltatás folyamatos ellátását minden területen a jogszabályoknak és a kollektív szerződésnek megfelelő keretek között biztosítjuk.

Minden jelenlegi nyitott pozíció megyei bontásban elérhető a karrieroldalon: https://www.volanbusz.hu/hu/karrier.

Társaságunk nagy hangsúlyt fektet a munkaerő megtartására, ezt szolgálják a nálunk elérhető, széles körű, alapbéren felüli juttatások is. Ilyen egyebek mellett az alanyi jogú SZÉP-kártya-juttatás (2023-ban nettó 120.000 Ft került kifizetésre), a lojalitás juttatás (2023-ban a bérmegállapodásban rögzítettek szerint bruttó 350.000 Ft), az üzemanyag-megtakarítás térítése és a vállalati elismerési rendszerünk. Kiemelkedő juttatásunk, hogy munkavállalóink és családtagjaik díjmentesen utazhatnak a Volánbusz járatain, továbbá munkatársaink ingyenesen utazhatnak a MÁV-START és a GYSEV járatain is. Ezeken felül társaságunk – alapítványán keresztül – az egyedi élethelyzetekben is igyekszik támogatni munkavállalóit.

A Volánbusz idén júniusban – a januári bérfejlesztésen felül – további bérintézkedéseket hajtott végre a kiemelt területeken (a kollektív szerződés módosításának köszönhetően), ennek keretében 2023. június 1-jével jelentősen megemelte az éjszakai pótlékot is. Folyamatos az utánpótlásképzés, ezt a célt szolgálják azok a – jelenleg is zajló – tanfolyamok is, melyek a D kategóriás autóbusz-vezetői jogosítvány megszerzését teszik lehetővé a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők számára. A B kategóriás oktatáson felül C kategóriával rendelkezők számára is indítunk tanfolyamot.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum