Közösségi oldalak

Gazdaság

Varga Mihály: A kormány még dolgozik a 2023-as költségvetés módosításán

A kormány még dolgozik a 2023-as költségvetés módosításán – tájékoztatott Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.

Kifejtette: az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika gyökeresen megváltoztatták a gazdasági folyamatokat. Ennek hatására újra kell tervezni a 2023-as év gazdasági és pénzügyi folyamatait. A kormány ezt a munkát megkezdte, ennek eredményeképp december végéig a korábban elfogadott, más gazdasági pályát feltételező 2023-as költségvetést módosítani fogják – közölte.

Hozzátette: a céljuk az, hogy a kedvezőtlen nemzetközi környezetben is biztosítsák a hiány és az adósság csökkentését, ugyanakkor megvédjék a családtámogatásokat, a nyugdíjakat és a munkahelyeket.

“Egyetértek és támogatom Vajda Zoltánnak, az Országgyűlés költségvetési bizottsága elnökének javaslatát, hogy erről tájékoztassam a parlament illetékes bizottságát. Amint a Pénzügyminisztérium elkészül a módosításokkal, és ezt a kormány jóváhagyja, örömmel veszek részt a költségvetési bizottság ülésén”

– fogalmazott Varga Mihály.

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Azeri Nagydíj – Russell bakui rajt-cél győzelemmel faragott összetettbeli hátrányán

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte szombaton a Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, rajt-cél sikerével pedig 15 pontot faragott az

Vereség a Nemzetek Ligája nyitányán

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A magyar csapat

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

 

YouTube csatorna

Archívum