Közösségi oldalak

Belföld

Kötelező oltás a magyar egészségügyben – aki nem veszi fel az oltást kirúghatják állásából!

A keddi Magyar Közlönyben megjelent, Pintér Sándor által jegyzett kormányrendelet két héttel meghosszabbítja az egészségügyi dolgozók számára azt az időszakot, ami alatt felvehetik a koronavírus elleni védőoltásukat. Eddig ugyanis szeptember 1. lett volna a végső effektív határidő, amíg a vakcina első adagját fel kellett venniük, különben azonnal felmondanak az illetőnek. A kormány tehát az utolsó pillanatban tolta ki a határidőt, ami azt jelzi, hogy tartott az egészségügyi dolgozók emiatt bekövetkező még nagyobb hiányától.

Egy hónappal ezelőtt, július 29-én jelent meg a kormány – már korábban ismert – döntése az egészségügyben dolgozók kötelező koronavírus-oltásáról. Ennek lényege az volt, hogy minden egészségügyi dolgozó számára kötelező a védőoltás felvétele legkésőbb szeptember 1-jéig (kétdózisú vakcinák esetén az első adagot kötelesek eddig felvenni), ellenkező esetben felmentik őket.

A közlönyben augusztus 31-én este jelent meg a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet módosítása, amely csak annyit mond ki, hogy

A SZEPTEMBER 1-I HATÁRIDŐ SZEPTEMBER 15-ÉRE MÓDOSUL.

A módosítás a kihirdetést követő nap lép hatályba, vagyis szeptember elsején.

Tehát a kormány az utolsó pillanatban két héttel meghosszabbította az egészségügyi dolgozók kötelező oltás felvételének időszakát. Az utolsó pillanatban kihirdetett kormánydöntés pedig arra utal, hogy kényszerű ok lehet a háttérben, és nem kizárt, hogy a kormány attól tart, hogy az érintettek egy része továbbra nem vette még fel a védőoltást és nem szeretné a kormány, hogy ők kiessenek a betegellátásból, amit már eleve sújt a munkaerőhiány.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a

Saldanha távozik a Ferencvárostól

Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint a 25 éves

Kirúgták a Red Bull-tól, Christian Hornert

Kirúgták a Red Bull Racing vezérigazgatóját, Christian Hornert – írja a Sky News. A Red

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!