Közösségi oldalak

Gazdaság

Itt az eredménye az Orbán-kormány adójának! – Soha nem volt ilyen drága az üzemanyag!

Itt az eredménye az Orbán-kormány adójának! – Soha nem volt ilyen drága az üzemanyag!

Péntektől a benzinért többet, míg a gázolajért kevesebbet kell majd fizetni a magyarországi kutakon. Március 8-tól a benzin ára bruttó 2 forinttal emelkedik, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal kell kevesebbet fizetni az üzemanyagtöltő állomásokon – írja a holtankoljak.hu.

A fentiek értelmében hétvégén az alábbi átlagárakon lehet tankolni:

  • a 95-ös benzin ára péntektől literenként 622 forint lesz, míg
  • a gázolaj literenként 641 forintba fog kerülni.

A portál mérései alapján a benzin ára pénteken megdönti az idei csúcsot, ugyanis átlagára januárban 579,93 forint volt, februárban pedig 609,42 forint.

Mint arról korábban beszámoltunk, az üzemanyagár-emelkedésre számítani lehetett, ugyanis február végén drágult az olaj: a Brent ára 83 dollár fölé kúszott a korábbi 80 dollárról.

Szakértők szerint az áremelkedés másik oka a forint gyengülése a dollárral szemben: a múlt hét végén a dollárt 363 forint felett jegyezték, míg a hét elején még 359 forint volt.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum