Közösségi oldalak

Gazdaság

Az Orbán-kormány a magas üzemanyagok árát is Gyurcsány nyakába szeretné varrni, pedig ők nyerészkednek vele

Megnevezte a kormány az elszabadult benzinár felelősét – a héten újabb drágulás lesz

„A kormány az EU-ban egyedülálló módon csökkentette az üzemanyagok adóját: 2021. április 1-től a gázolaj esetében literenként tíz forinttal, a benzin esetében literenként öt forinttal csökkent a jövedéki adó”

– közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az ATV Híradó megkeresésére, miután szerdán átlépte a benzin átlagára az 500 forintos bűvös határt, illetve kiderült, hogy pénteken további drágulás érkezik.

A KTK azt is hozzátette:

a kormánynak azért szűk a mozgástere, mert 2004-ben az uniós csatlakozási tárgyalások során a baloldali (Medgyessy-Gyurcsány) kormány kérhetett volna kedvezőbb számítási szabályt a kötelezően alkalmazandó jövedéki és áfa-rendelkezések alól; de nem tette.

A 24.hu mutatott rá, hogy a kormány tévesen hibáztatja a volt miniszterelnököket: valójában 2004-ben már bőven nem tárgyalt az ország hasonló dolgokról, hiszen akkor csatlakoztunk az Európai Unióhoz – arról már nem is beszélve, hogy Gyurcsány ekkor még a közelében sem volt a miniszterelnökségnek.

A csatlakozási szerződéseket a kormány 2003 április 16-án szignózta Athénban. Igaz, a miniszterelnök ekkor már Medgyessy volt, a tárgyalások akkorra már régen lezárultak, egész pontosan 2002 december 13-án. Igen, már ekkor is Medgyessy volt a miniszterelnök, azonban a tárgyalási folyamat akkor zajlott az EU-val, amikor az első Orbán-kormány volt hatalmon (1998–2002).

A héten újabb emelés lesz

A Holtankoljak.hu információi szerint péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak. A benzin és a gázolaj átlagára is emelkedni fog bruttó 5-5 forinttal literenként. Így az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak október végén:

95-ös benzin: 506 Ft/liter,

gázolaj: 517 Ft/liter.

Őrületes mérkőzésen nyert a City – Szoboszlai gólt szerzett, és piros lapot kapott

Szoboszlai Dominik nagyszerű szabadrúgásgóljával vezetést szerzett a Liverpool, mégis 2-1-es vereséget szenvedett a vendég Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság 25.

Kétszer volt hátrányban a Nyíregyháza, de így is nyert az MTK ellen

A Nyíregyháza hazai pályán hátrányból fordítva 4-2-re legyőzte az MTK Budapestet a labdarúgó Fizz Liga 21. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. Remekül

Harry Kane vezérletével nyert a Bayern München

A listavezető és címvédő Bayern München Harry Kane duplájának is köszönhetően 5-1-re legyőzte Hoffenheimet vasárnap a német labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának

Varga Barnabás duplázott a görög élvonalban

A görög labdarúgó-bajnokságban szereplő AEK Athén vasárnapi kezdőcsapatának tagja volt Varga Barnabás, aki a sereghajtó Panszerraikosz elleni idegenbeli mérkőzés 55.

YouTube csatorna