Közösségi oldalak

Belföld

Táplálékkiegészítőket forgalmazó üzletben is terítette a drogot

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Békés Megyei Főügyészség egy letartóztatásban lévő 34 éves, büntetlen előéletű, kondorosi illetőségű, de békéscsabai tartózkodási helyű férfi ellen, aki az általa üzemeltetett, táplálékkiegészítőket forgalmazó üzletben is terítette a drogot.


A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2021. december 01-én foganatosítottak kutatást a férfi békéscsabai tartózkodási helyén, illetőleg az általa működtetett üzletben, melynek során lefoglalták a férfi által korábban beszerzett és ott tárolt, értékesítésre szánt nagyobb mennyiségű, részben már eladásra csomagolt kábítószernek minősülő anyagokat – így többek között ketamin, amfetamin, metamfetamin, MDMA és LSD tartalmú anyagokat –, valamint ezen anyagok porciózására és mérésére szolgáló tárgyakat, így simítózáras tasakokat és mérleget. A kábítószer-tartalmú anyagokat a férfi internetes, úgynevezett „dark webes” felületen szerezte be ismeretlen személyektől. A drogokból a férfi maga is fogyasztott, de a vádirat szerint amfetamint, illetőleg kokaint több alkalommal adott át az élettársának, illetőleg a kokainból az üzletben értékesített is.

A főügyészség a terhelt beismerés esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában elsődlegesen arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfi letartóztatását az ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn. Ezen felül a főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától, a bűncselekménnyel elért bevétel erejéig rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást, illetőleg kobozza el tőle a lefoglalt anyagokat és tárgyakat. A tetemes – 2.500.000.Ft-ot meghaladó – bűnügyi költséget is a terheltnek kell majd megfizetnie a főügyészség indítványa szerint – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

A Ferencváros tartja a lépést a Győrrel

A címvédő Ferencváros a második félidőben fordítva 3-1-re legyőzte hazai pályán a Diósgyőrt péntek este a labdarúgó Fizz Liga 29.

Háromgólos ETO-siker Felcsúton

A listavezető Győr 4-1-re győzött a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A vendégek viszonylag

Konferencia-liga – Vargáék háromgólos vereséget szenvedtek Madridban

A magyar válogatott Varga Barnabással felálló AEK Athén 3-0-s vereséget szenvedett a Rayo Vallecano vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntős párharcának

Bajnokok Ligája – Kétgólos hátrányban a Liverpool és a Barcelona is

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán

 

YouTube csatorna

Archívum