Közösségi oldalak

Belföld

Szarvason járt Márki-Zay Péter

Szarvason járt Márki-Zay Péter

Pénteken délután Szarvas városában tartott kötetlen beszélgetős fórumot Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője.

Mintegy félszáz ember gyűlt össze az úgynevezett Romkocsma előtti ligetben Szarvason, hogy meghallgassa, illetve kérdéseket rakjon fel Márki-Zay Péternek. A hódmezővásárhelyi polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd elnézést kért az Áprilisi választásokon elkövetett hibáiért, majd kijelentette:

egy következtetést vontam le a választások után, hogy ma már olyan rendszer épült ki, hogyha Jézus Krisztus indulna el Orbán Viktor ellen egy választááson, az is háborús uszító lenne.

A politikus kiemelte, hogy a vádakkal ellentétben nem ő a

„Soros ügynök” hanem maguk a Fideszesek.

Márki-Zay Péter 2022.09.09.-én Szarvason. Fotó: Erdős Csaba

Tudjuk, hogy a legnagyobb csalás maga az Orbáni propaganda. Példának hozta fel, hogy a választások idején míg az ellenzék az emberek adományaiból mintegy 2000 óriásplakátot tudott készíteni, addig a kormánypártoknak 25 ezer plakátja volt. A politikus szerint a kormánypropaganda csupa olyan dologgal vádolja őket, ami a Fideszre igaz. Ilyen a szexuális propaganda terjesztése, amit szerinte éppen a kormány művel a „gyermekvédelminek” nevezett népszavazás kapcsán.

Márki-Zay Péter  szarvasi fóruma:

Nemzetek Ligája – Callum Styles sérülés miatt nem csatlakozik a kerethez

Callum Styles nem csatlakozik a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozóra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez. A West

Premier League – Magabiztosan nyert idegenben a Manchester United

A Manchester United simán, 3-0-ra nyert a kieső helyen álló Leicester City vendégeként az angol

Hátrányból fordított a listavezető Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga

Az MTK három góllal verte a Nyíregyházát

Az MTK Budapest háromgólos győzelmet aratott a vendég Nyíregyháza felett a labdarúgó OTP Bank Liga

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!