Közösségi oldalak

Belföld

Stummer János: Levelet küldtem az izraeli NSO Group vezetőinek

Interjút adott a Partizán Spartacus című műsorának Stummer János, a Nemzetbiztonsági Bizottság jobbikos elnöke, aki azt követően nyilatkozott, hogy Kósa Lajos, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke azt mondta, a Belügyminisztérium vásárolta meg a többek közt kormánykritikus újságírók, üzletemberek, politikusok, ügyvédek megfigyelésére is használt Pegasus nevű kémszoftvert.

A jobbkos politikus azt mondta, nem az a lényeg, hogy pontosan melyik szerv is vásárolta a programot, hanem az, hogy a magyar állam valóban megvásárolta. Mint mondta, ő maga október közepén látott először erről hivatalos dokumentumot, amiről azonban Kósa Lajos elszólásáig nem beszélhetett. Stummer szerint ez egy keretszerződés, ami még élő megállapodás, de hogy jelenleg is használják-e, arra nem kaptak egyenes választ.

A bizottsági elnök azt mondta, pontosan ismeri, hány ember ellen vetették be a szoftvert, de ennél fontosabb, hogy

kik és milyen felhatalmazás alapján használták fel.

Mint mondta, most ezekre a kérdésekre koncentrálnak, és – mint fogalmazott –

lát olyan forgatókönyvet, ami olyan újabb fordulatot eredményezhet ebben az ügyben,

hogy a magyar nyilvánosság a mostanihoz képest több mindent fog tudni erről a kérdésről. Hozzátette, bizottsági elnökként a szoftver gyártójához, az NSO Grouphoz fordul.

Stummer úgy vélte, Kósa elszólása egy egyszerű rontás volt.

Ha engem kérdezel, szerintem elrontotta. Volt egy gigantikus hosszúságú honvédelmi és rendészeti bizottsági ülés, Lajosunk kiment a kamerák elé, és belebakizott

– mondta a riporternek.

Stummer János a műsor elején, nagyjából az első 20 percben beszél a Pegasus-botrányról.

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

A mesterséges intelligencia nem csak a nagyvállalatok számára lehet hasznos

A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása sokáig elsősorban nagyvállalati fejlesztésekhez és jelentős technológiai beruházásokhoz kapcsolódott. Ma azonban az AI alkalmazása már

Aláírásgyűjtés indult Hévízen a gyógytó önkormányzati tulajdonrészének visszaszerzéséért

Több százan gyűltek össze vasárnap este Hévízen, a városi sportcsarnokban, ahol az önkormányzat kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak, hogy a város ismét

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának

Húsz perc futball és döntetlen Kispesten

A sereghajtó Kispest-Honvéd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi fővárosi rangadóján.

Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben

YouTube csatorna

Archívum