Közösségi oldalak

Belföld

Szerszámokat lopott, büntetőeljárás indult ellene

Szomszédjától lopott Sarkadon egy férfi. Többek között kapát, baltát és egy szerszámokkal teli ládát vitt magával a ház melléképületéből. A rendőrök másnap elfogták és lopás miatt büntetőeljárást indítottak ellene. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

 

Lopásról értesítették a rendőröket 2021. június 15-én, reggel Sarkadon. Egy melléképületből vittek el többek között kapát, baltát és egy szerszámokkal teli ládát az éjszaka folyamán. A rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek és másnap, 2021. június 16-án, délelőtt előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 25 éves sarkadi férfit. Kihallgatásán beismerte, hogy ő lopott az idős férfitól, akit ismer, mert nem messze lakik tőle. Először az utcaajtón ment be, ami nem volt bezárva. Ezután átkutatta a melléképületet, ahonnan elhozta a szerszámokat. Elmondta, hogy a lopás közben az ott lakó férfi megzavarta, ezért a helyszínről elmenekült. A nyomozók kutatást tartottak nála és megtalálták az ellopott dolgok egy részét, amiket visszaadtak a tulajdonosának.

A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2021. november 8-án továbbították az ügyészségre.

Egygólos mérkőzésen nyert a Puskás a Fradi ellen

A Puskás Akadémia 1-0 arányban legyőzte a listavezető, vendég Ferencvárost vasárnap, az OTP Bank Liga

Vereséggel kezdte az évet a Bp. Honvéd – NB II-es eredmények

Az „őszi bajnok” Kozármisleny csak 1-1-es döntetlent ért el a 14. Békéscsaba vendégeként vasárnap délután

Az utolsó pillanatban lőtt góllal nyert a ZTE

A ZTE hátrányból fordítva, drámai csatában, egy utolsó pillanatban szerzett góllal nyert a vendég DVTK

Simán verte az ETO az Újpestet

A házigazda Győr némi meglepetésre simán, 3-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!