Közösségi oldalak

Belföld

Parkoló autóból lopta ki a láncfűrészt a 26 éves eleki tolvaj

Láncfűrészt lopott egy férfi Eleken. A gépet végül el tudta adni, de előtte az ő kérésére az egyik ismerőse többeknek kínálta sikertelenül. Ez lett a veszte.

Eleken, egy ház előtt parkoló autóból 2022. december 9-én este elloptak egy láncfűrészt. A kocsi csomagtartója nyitva volt, így egyszerűen ki tudták venni belőle a több mint 100 ezer forint értékű gépet. A rendőrök pár nap alatt kinyomozták, ki követhette el a bűncselekményt. A férfi előállították, kihallgatták, de azt állította, hogy nem tud az egészről semmit, neki semmi köze nincs a lopáshoz. A rendőrök azonban találtak olyan tanúkat, akiknek egy ugyanolyan fűrészt kínáltak, amilyen az ellopott volt. Igaz, nem a lopással meggyanúsított férfi kereste meg őket, hanem annak egyik ismerőse, de ettől kezdve minden világos volt. Végül 2023. március 8-án a korábban tagadó gyanúsított is bevallotta: ő követte el a bűncselekményt.

A lopott fűrésszel rögtön az ismerőséhez ment, arra kérte őt, hogy segítsen neki pénzzé tenni azt. Az ismerős ajánlgatta is néhány embernek, de senki nem vette meg, így a férfi végül hazavitte, rejtegette, és amikor ő maga vevőt talált rá, kevesebb, mint féláron eladta. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei a felderített ügyben minden szükséges nyomozási cselekményt elvégeztek és az ügy iratait a 26 éves eleki férfi ellen vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum