Közösségi oldalak

Belföld

Orosházán, Battonyán, Gyulán és Vésztőn is veszélyeztették életünket a piások

Három nap alatt négy alkalommal is pozitív eredményt mutatott a szonda a helyszíni alkoholmérések alkalmával.

Orosházán 2024. január 5-én 10 óra 45 perckor állítottak meg egy személygépkocsit vezető férfit a rendőrök, akinél felmerült az ittasság gyanúja.

Másnap, január 6-án 15 órakor Battonyán ellenőriztek egy román állampolgárságú férfit, aki személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a gyanú szerint előtte szeszesitalt ivott.

Gyulán, január 7-én 2 óra 30 perc körül szintén ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök. A férfi a Vásárhelyi Pál utcában közlekedett segédmotoros kerékpárjával, amikor intézkedés alá vonták.

Ugyanezen a napon 1 óra 45 perc körül a Vésztőn szolgálatot teljesítő rendőrök figyeltek fel egy személyautóra, amely bizonytalanul haladt, egyszer pedig az útpadkára is felhajtott, majd néhány méter megtétele után visszatért az útra. A rendőrök az autó után mentek, hogy ellenőrizzék a vezetőjét. Miután megállt az autó, a férfi nehezen tudott kiszállni belőle és a lehelletén, valamint a beszédén is érződött, hogy alkoholt ivott. A helyszíni ellenőrzés és a további mérések mind a négy járművezető esetében megerősítették az alkoholfogyasztás gyanúját, ezért a rendőrök elvették a vezetői engedélyüket és büntetőfeljelentést tettek ellenük – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum