Közösségi oldalak

Belföld

Magyar Péter: Rogán vagy az emberei meghamisították a Völner–Schadl-ügy nyomozati iratait

Magyar Péter: Rogán vagy az emberei meghamisították a Völner–Schadl-ügy nyomozati iratait

Ügyészségi meghallgatása után sajtótájékoztatót tartott, és belengetett titokzatos hangfelvételeket is.

„Rogán Antal és/vagy az emberei bementek az ügyészségre, és meghamisították, hozzátettek vagy kivettek a nyomozati iratokból”

– mondta Magyar Péter a Völner-Schadl ügyről.

Magyart szerdán 10 órakor hallgatta meg a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, utána azonnal sajtótájékoztatót tartott a Belgrád rakparti épület előtt, ahol elmondta, két, Facebookon közzétett bejegyzésével kapcsolatban hallgatták meg: az egyikben arra utalt, hogy a kormány már a gyanúsítások előtt tudott a Völner-Schadl-botrányról. Állítása szerint több kormánytag tudott a megfigyelésekről az államtitkár körül.

„Hogy konkrétan ki mit tudott, és ki kit tájékoztatott, azt nem tudtam elmondani.”

A Telex szerint nagyjából 50-80 ember állt az épület előtt, amikor Magyar kilépett a négy órán át tartó meghallgatásról ügyvédjével és egy testőrrel. Azt mondta, az üggyel kapcsolatos bizonyítékai már több hónapja rendelkezésére állnak, „ezeket a családom védelme érdekében készítettem”.

„Abban állapodtunk meg, hogy erre a kihallgatásra hozom el a rendelkezésemre álló bizonyítékokat, amikkel ezeket az állításokat bizonyítani tudom”

– mondta, hozzátéve, hogy ezek a bizonyítékok azért nincsenek nála, mert nem tudta, milyen ügyben idézték be. Annyit azért titokzatosan elárult, hogy hangfelvételekről van szó, de a jövő héten válaszol minden kérdésre.

Magyar Péter azután lendült igazán ellentámadásba Rogán Antal körei ellen, hogy kiszivárgott a sajtóba egy jelentés egy eldurvult vitáról közte és exfelesége, Varga Judit közt. Bár a hvg.hu-hoz eljutott jelentésben nincs szó fizikai erőszakról, Magyar első körben lepropagandistázta a szakmai szabályok szerint dolgozó újságírót a lapnál, majd közölte, Rogán Antal helyében olyan országot keresne már most, ahol nincs kiadatás.

Magyar Péter: Rogán helyében keresnék egy olyan országot, ahonnan nincs kiadatás

A férfi még a kegyelmi botrány idején lépett ki teljesen a NER-ből, addig különféle állami cégeket vezetett, például a Diákhitel Zrt-t. Saját bevallása szerint azt nem bírta elfogadni, ahogy elbántak exfeleségével is, bár érdekes módon mintha maga Varga Judit hitét annyira nem rengette meg, hogy visszaléptette pártja, hiszen jelenleg az Állami Számvevőszék elnökével van együtt, (aki szintén nyakig korrupt szerk.) és sejtelmes Facebook-posztjával maga is alátámasztotta azokat a találgatásokat, amik szerint erőszakoskodott.

Ezzel a “gyönyörűséggel” van együtt Varga Judit

Borítókép: Szajki Bálint / 24.hu

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

 

YouTube csatorna

Archívum