Közösségi oldalak

Belföld

Lopás Vésztőn, testi sértés Magyarbánhegyesen és őrizetbe vétel Mezőkovácsházán

Kerékpárt lopott egy férfi 2024. március 5-én, Vésztőn. A biciklit, amit egy ház elől az utcáról vitt el, a saját háza padlásán rejtette el. A rendőrök a bűncselekményről érkezett bejelentés után rövid idő alatt megtalálták és előállították a gyanúsítottat, a kétkerekűt pedig lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak.

Magyarbánhegyesen, a Dózsa utcában 2024. március 6-án éjjel negyed 1 körül összeszólalkozott két férfi. Egy korábbi vitás ügyet akartak rendezni, és egyikük eközben ököllel többször arcon ütötte a másikat, súlyos sérülést okozott neki. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság testi sértés miatt nyomozást rendelt el és vizsgálja a konfliktus körülményeit.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság 2024. március 5-én szabálysértési őrizetbe vett egy férfit, mert személygépkocsit vezetett úgy, hogy nincs jogosítványa. A rendőrök Mezőkovácsházán, az Árpád utcában állították le és három napon belül bíróság elé állíthatják – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kisvárdai döntetlennel harmadik a Debrecen

A Debrecen gól nélküli döntetlent játszott a Kisvárda vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójának hétfői zárómérkőzésén. A Debrecen kezdte

Két pontra a bennmaradástól a Nyíregyháza

A Nyíregyháza 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Paksot a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójában, és legfeljebb két pontra van szüksége

Bundesliga – Rekordot döntve nyert a Bayern

A címvédő és éllovas Bayern München simán, 5-0-ra nyert a St. Pauli otthonában a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján.

La Liga – Három góllal győzött és kilenc pontra nőtt a Barcelona előnye

A címvédő és listavezető FC Barcelona 4-1-re legyőzte vendégét, a városi rivális Espanyolt a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. A Bajnokok

YouTube csatorna

Archívum