Közösségi oldalak

Belföld

Lopás Tótkomlóson és Mezőberényben, súlyos testi sértés kísérlete Szabadkígyóson

Kéziszerszámokat lopott egy férfi 2023. szeptember 23-án Tótkomlóson. Megrongálta egy lakóház melléképületének ajtaját, így jutott hozzá a bent tárolt dolgokhoz. A ház tulajdonosának bejelentése után az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, aki ellen lopás vétség gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A szerszámokat lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának.

Ellopott egy kerékpárt egy férfi 2023. szeptember 23-án 21 óra 45 perc körül Mezőberényben a vasútállomás melletti kerékpártárolóból. A biciklit lezárta ugyan a tulajdonosa, de a férfi megrongálta a lakatot és elhajtott a helyszínről. Nem jutott messzire, mert a mezőberényi rendőrjárőrök még a helyszín közelében elfogták. Intézkedés közben megérkezett a bicikli tulajdonosa is, aki így azonnal visszakaphatta a kerékpárját. A sarkadi férfit a Békési Rendőrkapitányság rendőrei előállították, majd lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vették és vizsgálják azt is, hogy követett-e el más bűncselekményeket.

Szabadkígyóson 2023. szeptember 24-én 21 óra 30 perc körül egy férfi ittas állapotban megjelent volt élettársa házánál, annak ellenére, hogy a bíróság megelőző távoltást rendelt el vele szemben. A házban volt a nő egyik férfi ismerőse, akivel szóváltásba keveredett, majd dulakodás alakult ki közöttük. Eközben a volt élettárs felkapott egy kést és egy klopfolót majd a férfi felé indult, aki ezt látva elmenekült a helyszínről. Az ittas és agresszív embert elfogták a rendőrök, majd előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették és súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt eljárás indult ellene. A megtámadott férfi megsérült, sérülései nem súlyosak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

YouTube csatorna

Archívum