Közösségi oldalak

Belföld

Közönséges fenyőfatolvaj bukott le Medgyesbodzáson

Ezüstfenyőt vágott ki egy ház udvaráról még karácsony előtt egy férfi Medgyesbodzáson. Más dolgokat is lopott, és nem csak erről az egy helyről. A fát eladta, egy porcelán étkészletet pedig elajándékozott. A rendőrök elfogták.


Két helyről lopott az a férfi, akit 2023. december 28-án állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei. Még karácsony előtt Medgyesbodzáson, egy lakatlan ház udvaráról kivágott egy másfél méteres ezüstfenyőt azért, hogy eladja. Sikerült is pénzzé tennie, kétezer forintot kapott érte. Ugyanezen a helyen felfeszítette a műhely ajtaját és más dolgok mellett csaptelepeket lopott el.

A másik, szintén lakatlan háztól csaptelepeket, vízmelegítőt, porcelán étkészletet vitt el, az utóbbit karácsonyra elajándékozta az egyik ismerősének. A 23 éves medgyesbodzási fiatalembert a rendőrség lopás vétség elkövetésével gyanúsítja – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

Kilenc emberrel győzött a Videoton – NB II-es eredmények

A két piros lap miatt kilenc emberrel záró Videoton 1-0-ra nyert a vendég Szeged ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának

 

YouTube csatorna

Archívum