Közösségi oldalak

Belföld

Közlekedési baleset Békéscsabán és Vésztőn, lopás Körösladányban

Békés megyében 2021. július 13-án két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsabán, a Szarvasi úton, 11 óra 45 perc körül villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi. A jármű vezetője valószínűleg menet közben rosszul lett. Először érintőlegesen ütközött egy kistehergépkocsival, majd megállás nélkül továbbhajtott, áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és ott ment neki egy út melletti oszlopnak. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

Vésztő külterületén 16 óra 30 perc körül egy kanyarban letért az útról és árokba borult egy személygépkocsi. Az autó vezetője, aki a gyanú szerint ittas volt, könnyebben megsérült.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy nő ellen, mert a gyanú szerint 2021. július 10-én Körösladányban meglopta ismerősét. A házából elvitte a mobiltelefonját, valamint a pénztárcájából kivett körülbelül húszezer forintot és egy bankkártyát. A kártyát többször használta, volt, amikor sikerült is fizetnie vele.

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

 

YouTube csatorna

Archívum