Közösségi oldalak

Belföld

Rendőrségi hírek Békés megyében

Körözött autót foglaltak le a rendőrök 2024. március 28-án este a gyulai közúti határátkelőhelyen. Egy román férfi belépésre jelentkezett, trélerrel személygépkocsikat szállított. Az egyikről kiderült, hogy a spanyol hatóságok körözik, ezért azt a kocsit nem vihette tovább.

Hatóság félrevezetése miatt 2024. március 29-én a békéscsabai rendőrök feljelentettek egy férfit. Azért mentek ki hozzá, mert betelefonált, hogy a tanyája füstölőjéből házi hústermékeket vittek el, illetve benzint és dohányt is loptak tőle. Betörésre utaló nyom nem volt, és a férfi végül elmondta, hogy nem történt lopás. Szétosztogatta, házi pálinkára cserélte azokat a dolgokat, amiket hiányol.

Felment egy autó tetejére egy 17 éves fiú 2024. április 1-jén késő este Békéscsabán, az Orosházi úton. A kocsi már régóta egy helyen, a felüljáró alatt áll, barátaival korábban már fel is figyeltek rá. Most hárman beszélgettek azon a helyen és társai mondták neki, hogy menjen fel a kocsi tetejére. Ő ezt meg is tette, fellépett a motorháztetőre, onnan a szélvédőre, majd a tetőre. A szélvédő, ami már törött volt, még jobban összetört. A fiú ellen a Békéscsabai Rendőrkapitányság garázdaság miatt büntetőeljárást indított – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum