Közösségi oldalak

Belföld

Csaló adománygyűjtők Békéscsabán – Békés megyei rendőrségi hírek

Békéscsabán, egy bevásárlóközpontban 2024. március 27-én kora délután egy nő jelezte a biztonsági őröknek, hogy adománygyűjtők becsapták. Az őrök hívták a rendőrséget és fel akarták tartóztatni a három embert, de menekülni próbáltak és egyikük megrúgta az egyik őrt. A férfiak ki tudtak szaladni az üzletközpontból, a rendőrök azonban a közelben elfogták őket. Mindhárom román állampolgár ellen garázdaság gyanúja miatt büntetőeljárás indult, a rendőrök vizsgálják a történtek részleteit.

Közokirat-hamisítás gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök 2024. március 27-én a gyulai közúti határátkelőhelyről egy lengyel sofőrt. Tehergépkocsival jelentkezett belépésre, a jármű forgalmi engedélyében azonban a műszaki érvényességi dátumból hiányoztak karakterek, töröltek belőle számokat. A Gyulai Rendőrkapitányság lefoglalta az okmányt.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság 2024. március 27-én szabálysértési őrizetbe vett egy kunágotai férfit, mert jogosítvány nélkül vezetett. A rendőrök Mezőhegyes külterületén igazoltatták és három napon belül bíróság elé állíthatják.

Nagyszénáson, 2024. március 27-én két férfi lopott egy telephelyről. Falazóelemeket pakoltak fel egy utánfutóra, de a gondnok, aki egyben polgárőr, egy szintén polgárőr társával felfigyelt rá, hogy idegen kocsi áll a területen. Hívták a rendőrséget, így a páros nem jutott messzire a téglákkal. Az Orosházi Rendőrkapitányság lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt mindkét férfit őrizetbe vette és a rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják őket.

A Békési Rendőrkapitányság rendőrei 2024. március 27-én elfogtak egy kétegyházi férfit, aki ellen a Gyulai Járásbíróság lopás bűncselekmény miatt elfogatóparancsot adott ki. A 20 éves fiatalembert őrizetbe vették – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum