Közösségi oldalak

Belföld

Rendőrségi hírek Békés megyéből

Körözés alapján történt elfogások és testi sértés, garázdaság, ittas járművezetés, valamint kifosztás bűncselekmények gyanúsítottjaival szembeni rendőri intézkedések.

A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei 2023. március 24-én elfogtak és előállítottak egy jászteleki férfit, aki ellen a Szolnoki Járásbíróság rablás bűntett miatt adott ki elfogatóparancsot.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 2023. március 25-én őrizetbe vett egy körösladányi férfit, mert a gyanú szerint öt nappal korábban bántalmazott egy vele dolgozó munkást, súlyos, életveszélyes sérülést okozott neki. Az esetről a sérültet ellátó orvos tett bejelentést, a rendőrség vizsgálja a történtek körülményeit.

Orosházán, egy kocsma előtt 2023. március 25-én két férfi korábbi sérelmek miatt összeszólalkozott egy harmadikkal. Kölcsönösen bántalmazták egymást, az egyedül lévő férfi könnyebben megsérült. Az Orosházi Rendőrkapitányság mindannyiuk ellen garázdaság miatt büntetőeljárást indított.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2023. március 26-án 3 óra 15 perc körül Orosházán, a Dózsa György utcában. Egy személygépkocsi vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A férfit a rendőrök előállították, elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Mezőberényben, a Madarász utcában, 2023. március 25-én délelőtt egy járókerettel közlekedő férfi pulóverének zsebéből egy számára ismeretlen ember kivette a pénztárcáját és a benne lévő iratokkal, pénzzel együtt elvitte. A rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták a védekezni nem tudó férfit megkárosító gyanúsítottat, akinél a pénztárcát is megtalálták. A Békési Rendőrkapitányság az 55 éves mezőberényi férfit kifosztás bűntett elkövetésével gyanúsítja és őrizetbe vette.

Lőkösházán, a vasúti határátkelőhelyen 2023. március 25-én reggel elfogtak a határrendészek egy körözött nőt. A tatabányai asszony egy nemzetközi gyorsvonat utasaként belépésre jelentkezett, de az ellenőrzésekor kiderült, hogy a Miskolci Járásbíróság lopás miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A határrendészek ezért leszállították a vonatról, előállították, majd a Gyulai Rendőrkapitányság őrizetbe vette – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Vereség a Nemzetek Ligája nyitányán

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A magyar csapat

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

 

YouTube csatorna

Archívum