Közösségi oldalak

Belföld

Hófúvás is kialakulhat a keleti országrészben

Vasárnap elsősorban a keleti országrészbe érkezik csapadék, helyenként az erős, viharos szél hordhatja a havat.

Vasárnap újabb mediterrán ciklon éri el hazánkat, mely ezúttal az ország keleti felére hoz csapadékot. Kezdetben eső, havas eső lesz a jellemző, mely délelőtt még csak helyenként,

délután viszont már nagyobb területen válthat át havazásba.

Hétfőn kezdetben a Tiszántúlon még számíthatunk havas esőre, hóra, de napközben a legtöbb helyen gyengül, illetve megszűnik a havazás. Vasárnap reggeltől hétfő kora délutánig így az északkeleti, a keleti és a délkeleti tájakon több centiméteres hótakaró is kialakulhat.

WRF animációnk a mediterrán ciklonról vasárnap 0 órától hétfő kora délutánig (a zöld szín jelöli az esőt, a lila a havas esőt, a kék pedig a havazást)

Délkeleten, keleten és északkeleten fehéredhet ki a táj vasárnap délutántól hétfő kora délutánig

Az északi-északnyugati szél is feltámad vasárnapra, sokfelé kell számítani erős, a Dunántúlon és északkeleten viharos, helyenként akár 70-80 km/h körüli lökésekre is, így

a havazással érintett tájakon emiatt akár hófúvás is kialakulhat.

Szoboszlai Dominik: egész Magyarországnak küldöm ezt a sikert

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként –

Egyre nagyobb gödörben a Békéscsaba – NB II-es eredmények

A listavezető Kisvárda és a szintén a feljutásért harcoló Vasas is győzött a labdarúgó NB

Tizenegy gólt vágott a Tiszakécske – NB III-as eredmények

Teljes fordulót játszottak az NB III mind a négy csoportjában a hétvégén. Az Észak-Keleti csoportban

Bajnok a Liverpool – Szoboszlai Dominik két gólpasszal járult hozzá az ünnephez

Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5-1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!