Közösségi oldalak

Belföld

Gólparádé Szarvason és Dévaványán – Megyei foci eredmények

Megyei I. osztály, 17. forduló

Gyomaendrődi FC–Jamina SE 1–4 (1–1)
Gyomaendrőd, 60 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Gyomaendrőd: Soczó Sz. – Soczó Cs., Berta, Szikszai, Valach, Piss, Hunya, Forgács, Pásztor, Moleri, Hanea. Csere: Lénárt, Szabó P., Kovács A., Gellért Z., Farkasinszki, Molnár T. Edző: Karászi László.
Jamina: Démusz – Dankó, Leszkó, Kardos, Simon D., Osztódi, Bereczki, Ökrös, Bogár, Bencsik, Szaszák. Csere: Lipták-Pikó, Kovács I., Varga J., Vig, Orodán. Edző: Varga Péter.
Gólszerző: Hunya (34. – 11-esből), ill. Ökrös (36. – 11-esből, 84.), Dankó (64.), Leszkó (70.).

Karászi László: – Tudtuk, hogy az ellenfél a pontrúgásokban erős, de ezeket nem sikerült hatástalanítani. Megérdemelt a vendégek győzelme.

Varga Péter: – Nagy öröm számomra, hogy fiatal játékosokat is szerepeltetni tudtam. Emellett úgy gondolom, hogy valamennyivel tudatosabban játszottunk, aminek köszönhetően megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Szarvasi FC–Mezőhegyesi SE 5–0 (3–0)
Szarvas, 200 néző. Vezette: Gyuga Zsolt.
Szarvas: Köteles – Endrefalvi, Zahorán, Zima, Polonszki, Furár, Magyar, Barna, Marik, Pilán M., Simon R. Csere: Kasik, Kerekes, Bátori, Truczka, Csányi, Palik, Sztancsik. Edző: Sajben Gábor.
Mezőhegyes: Varga P. – Jámbor, Zsilák, Czene Z., Karancsi, Isaszegi M., Czene P., Isaszegi B., Faragó, Oszlács, Boros. Csere: Varga T., Rotár, Szabó Zs. Edző: Ács Levente.
Gólszerző: Zima (19.), Simon (32.), Polonszki (37.), Endrefalvi (53.), Barna (74.).

Sajben Gábor: – Sportszerű mérkőzésen, jó ritmusban játszottunk és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Sok sikert a Mezőhegyesnek!

Ács Levente: – Becsülettel tettük a dolgunkat.

Gyulai TFC–Orosházi MTK-ULE 3–1 (1–1)
Gyula, 250 néző. Vezette: Tóth Imre.
Gyula: Szabó M. – Szabó Zs., Dajcs, Nagy S., Zabari, Katona, Szabó P., Babinyecz, Borbély Zs., Varga T., Tanner. Csere: Csonka, Szabó V., Kiss T., Trescsula, Bojtos, Zsilák, Kukla. Edző: Brlázs Gábor.
Orosháza: Bordás – Szabó Á., Kasuba, Juhász, Ondrejó, Babolek, Papp M., Darida, Bónus, Miszlai, Szarvas. Csere: Salka, Marunák, Rau, Harangozó, Huszár, Fehér, Deli. Edző: Buza Barnabás.
Gólszerző: Szabó Zs. (37. – 11-esből), Katona (57.), Zabari (60.), ill. Jónás (7.).

Brlázs Gábor: – A jó kezdés ellenére egy átlövés után hátrányba kerültünk, de türelmesen játszottuk az eltervezett játékunkat és megérdemelten fordítottunk. Gratulálok a srácoknak!

Buza Barnabás: – Gratulálok a hazai csapatnak!

Nagyszénás SE–Medgyesbodzás SE 1–2 (0–2)
Nagyszénás, 75 néző. Vezette: Telek András.
Nagyszénás: Lévai – Godár, Lugasi M., Kovács L., Sebők, Nagy Sz., Szlovák, Libor, Kukovecz, Márk, Nagy M. Csere: Valuk, Kálmán, Ugró. Edző: Juhász Norbert.
Medgyesbodzás: Véha – Mazán, Túri, Szabó Sz., Nagy L., Sódar, Serbán, Bozsó, Zsuzsa, Kurta, Kocsis Bá. Csere: Dunai, Friderikusz, Novák, Lakatos M. Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Nagy M. (79.), ill. Bozsó (16., 20.). Kiállítva: Sódar (75. – második sárga lap).

Juhász Norbert: – Az első félidőben vállalhatatlanul játszottunk, ami az én felelősségem. Szünet után már feljavultunk, de nem voltunk képesek fordítani. Az elmúlt hetek jó eredményei után szembejött a valóság, megérdemelten nyert a vendégcsapat.

Mazán Zoltán: – Jó kezdés után végig koncentráltak tudtunk maradni, ennek eredménye a mai győzelmünk. Tudtuk, hogy lesznek erőnléti gondjaink a második félidőben, de szívvel-lélekkel küzdöttünk, és végre sikerült győznünk. Sportszerűen küzdött a Szénás, de most nekünk jött ki a lépés.

Megyei II./A osztály, 15. forduló

Dévaványai SE–Mezőkovácsházi TE 9–0 (4–0)
Dévaványa, 100 néző. Vezette: Bakos József.
Dévaványa: Elek B. – Kovács B., Végh (Nyíri R.), Papp K. (Csordás), Kéki, Szarka (Katona), Diós (Nyíri J.), Adamecz (Ungi), Papp D., Szabó E., Papp V. Edző: Bereczki Árpád.
Mezőkovácsháza: Szokircsák – Jancsó, Csicsely, Almádi, Kovács M., Szabó K., László, Ondos, Bessenyei F., Blahó, Andrej (Krajcsi). Edző: Matuz Tamás.
Gólszerző: Szabó E. (2., 16., 38., 67.), Kéki (5., 79.), Adamecz (48.), Csordás (81.), Papp V. (85.).

Bereczki Árpad: – Jó játékkal, megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Matuz Tamás: – Hál’Istennek ezen is túl vagyunk. Megérdemelt hazai győzelem, még ilyen arányban is.

Fotó: Erdős Csaba

Békési FC–Füzesgyarmati SK II. 3–0 (2–0)
Békés, 150 néző. Vezette: Brlás Zsolt.
Békés: Vastagh – Ridler, Medve (Antal), Kis J., Szabó D., Székely (Mihalik), Kis J., Római J. (Varga K.), Mester, Laukó (Nagy J.), Kardos, Csaplár. Edző: Szarvas András.
Füzesgyarmat II.: Zsibrita – Polgárdi (Szőke), Jámbor, Kovács A., Kovács M., Zs. Nagy, Vígh, Kurucz, Juhász, Tóth K., Pálfi. Edző: Fábián Ottó Olivér.
Gólszerző: Kardos (22. – 11-esből), Csaplár (25., 90.).

Zsiros György, a Békési FC szakmai vezetője: – Tartalékosan is jó játékkal rukkoltunk ki és megérdemelt győzelmet arattunk.

Fábián Ottó: – Masszívabban néztünk ki, mint az első fordulóban, de még az eredmény nem ezt mutatja, ezért a Békés megérdemelten tartotta otthon a három pontot!

Békésszentandrási HMSE–OMTK-Rákóczi 3–1 (0–1)
Békésszentandrás, 100 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Békésszentandrás: Szabó A. – Olasz István, Szebegyinszki, Pecznik, Csipai, Lós, Kis L. (Virág), Bakró, Szécsi (Szűcs), Tasi K., Kozák. Csere: Wéber, Majercsik Cs., Majercsik M., Banász. Játékos-edző: Lós István.
Orosháza: Dobozi – Bok, Buzai, Janicsek, Polacsek, Szabó T., Árgyelán, Kérdő, Valach, Szűcs, Halász. Csere: Fucskó, Szalai, Cunaj. Edző: Bodzás Ádám.
Gólszerző: Lós (53. – 11-esből), Szűcs (70.), Csipai (90.), ill. Valach (7.). Kiállítva: Bok (60. – második sárga lap), Polacsek (85. – második sárga lap).

Lós István: – A mai meccsen futószalagon alakítottuk ki a helyzeteket, viszont a befejezéseknél sajnos pontatlanok voltunk. A második félidőben szerencsére sikerült gólra váltani a lehetőségeinket így teljesen megérdemeltem nyertük meg a mérkőzést.

Bodzás Ádám: – Sajnálom a csapatot, mert nagyon jó mentalitással állt a mérkőzéshez. A második félidőre a rutinos hazaiak gólokra váltották a helyzeteiket és ilyen arányban is megérdemelten győztek.

Dobozi SE–Békéscsabai MÁV SE 0–2 (0–0)
Doboz, 100 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Doboz: Farkas Zs. – Huszár, Szabó R., Szabó B., Pojendán, Lukucz, Rácz Gy., Váczi R., Barcsay, Szigeti, Kopács. Csere: Köteles, Sztojka Á., Egeresi, Sztojka N., Roszik, Balogh Á. Edző: Kis László.
Békéscsabai MÁV: Zelenyánszki K. – Lévai, Petri, Mazán, Kőszáli, Zsibrita, Kovács Gy., Morva, Matuska, Nánási, Szarka. Csere: Erdély, Takács K., Sipiczki, Gedó, Ádász, Demeter,Takács L. Edző: Dohányos Zoltán.
Gólszerző: Matuska (50., 75.).

Kis László: – Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk. Sok hiba és pontatlanság vegyült a játékunkba, ráadásul magunkat vertük meg azzal, hogy mi hoztuk kétszer is gólhelyzetbe az ellenfelünket, akik ezt köszönték szépen, és elvitték a három pontot.

Dohányos Zoltán: – Alacsony színvonalú, de küzdelmes mérkőzésen, megérdemelten vittük el a három pontot, jó játékvezetés mellett.

Kondorosi TE–Mezőmegyer SE 2–0 (0–0)
Kondoros, 258 néző. Vezette: Barta Tibor.
Kondoros: Kajári – Czvalinga, Mile, Rafaj M., Csicsely, Vajgely, Mladonyiczki, Szebegyinszki B., Takács M., Paluska, Rafaj R. Csere: Gritta, Rafaj P., Buzás, Bákai B., Szigeti, Varga E., Hanyecz. Edző: Janis János.
Mezőmegyer: Kun – Papp D., Ulrich, Nagy B., Horváth B., Balogh M., Benyó, Kecskeméti, Séllei, Takács, Balog K. Csere: Szabó I., Kurucz, Lehoczki, Nyúl. Játékos-edző: Nyúl Gábor.
Gólszerző: Takács M. (51., 55.).

Janis János: – Óriásit változott a játékunk az elmúlt héthez képest. A kétgólos győzelmünk megérdemelt, hiszen végig irányítottuk a mérkőzést egy sportszerű Megyer ellen. Takács Márk két villanása döntött.

Nyúl Gábor: – Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Szünet után hamar belehibáztunk, amit nem tudtunk már korrigálni, így teljesen megérdemelten nyert a hazai csapat, gratulálok nekik.

Szabadkígyósi SZSC–Mezőberényi LE 2–2 (1–0)
Szabadkígyós, 90 néző. Vezette: Gyebrovszki György.
Szabadkígyós: Ancsin – Maglóczki (Oláh), Kocziha, Prókai, Sebestyén Antal, Somogyi, Alb (Hegedűs), ifj. Szabó Z., Mócz (Hőgyes), Faragó, Frankó. Játékos-edző: ifj. Szabó Zoltán.
Mezőberény: Rau – Machó (Eged), Zsíros, Tóth J., Kanó, Szabó Zs. (Gézárt), Kovács Gy., Burai, Adamik, Gschwindt (Rónai), Kajlik (Durkó). Mb. edző: Benyovszki Róbert.
Gólszerző: Mócz (30.), Faragó (63.), ill. Durkó (60.), Rónai (93.).

Ifj. Szabó Zoltán: – Ahhoz képest, hogy szükségkapussal kellett kiállnunk, jól álltunk bele a mérkőzésbe. A csapat remekül teljesített, ziccereink is akadtak, emiatt van némi hiányérzetünk a döntetlen miatt, ami összességében azért reális.

Benyovszki Róbert: – Minden a szokott módon történt, helyenként focit is láthattak a nézők. A pálya talajára nagy „segítség” volt az eső, örülök annak, hogy nem sérült meg senki.

Megyei II./B osztály, 12. forduló

Kunágotai TE–Kaszaper FC 0–2 (0–0)
Kunágota, 70 néző. Vezette: Kató Benedek.
Gólszerző: Mató (59.), Vincze (84.).

Csanádapácai EFC–Kevermes SE 4–0 (1–0)
Csanádapáca, 40 néző. Vezette: Fűri Imre.
Gólszerző: Csende (29.), Haba (60. – 11-esből, 65.), Kasza (66.). Kiállítva: Rung (59. – második sárga lap).

Magyarbánhegyesi FC–Újkígyós FC 1–2 (1–0)
Magyarbánhegyes, 60 néző. Vezette: Láza András.
Gólszerző: Racs (1.), ill. Burkus (87.), Csiernyik (89.). Kiállítva: Racs (90. – szövegért).
A 85. percben Kormányos büntetőt hibázott.

Csorvási SK–Battonyai TK 0–0
Csorvás, 70 néző. Vezeti: Pusztai Zoltán.
Kiállítva: Gerda V. (23. – rácsúszott az ellenfelére).

Tótkomlósi TC–Kétegyházi SE 4–1 (2–0)
Tótkomlós, 60 néző. Vezette: Dobó Attila.
Gólszerző: Varga G. (8., 9., 60.), Abonyi (87.), ill. Máté (49.).

Megyei III., Északi csoport, 13. forduló

Kötegyáni FC–Zsadányi KSE 3–5 (1–1)
Kötegyán, 20 néző. Vezeti: Medovarszki János.
Kötegyán: Coita – Martinecz, Bozsányi T. G., Oláh K., Csiki D., Bozsányi K., Bozsányi T., Oláh G., Bálint, Oláh M., Farkas L. Csere: Bozsányi D. Játékos-edző: Iszáka István.
Zsadány: Csizmadia S. – Tarsoly, Szőrös, Csongrádi, Szabó D., Bakó A., Kiss B., Soós, Györösi, Csizmadia G., Komódi. Csere: Száva, Vásárhelyi. Edző: Csizmadia Sándor.
Gólszerző: Bozsányi T. G. (25.), Bozsányi T. (54.), Oláh K. (77.), ill. Csizmadia G. (19., 72.), Komódi (50., 62.), … (90.).

Okány KSK–Bucsa SE 1–2 (1–0)
Okány, 100 néző. Vezette: Dohar László.
Okány: Tóth T. – Kincses R., Tóth I. A., Balogh R., Varga L., Ruszó, Bodó, Kovács P., Sánta, Tóth I. F., Bujdosó. Csere: Irázi, Kincses S., Sági, Kovács R., Veres, Csurai, Zsila. Edző: Varju Richárd.
Bucsa: Hegyesi – Lengyel, Tóth K., Kiss A., Farkas, Pap S., Hangyási, Mile, Tasi T., Oláh J., Vágner. Csere: Csanádi, Szujó, Pádár, Mészáros F., Molnár Zs. Játékos-edző: Nagy Ferenc.
Gólszerző: Ruszó (17.), ill. Tasi T. (47.), Kiss A. (65. – 11-esből).

Sarkadi KLE–Csárdaszállási SZSK 6–0 (1–0)
Sarkad, 60 néző. Vezette: Karácsony Ádám Márk.
Sarkad: Kiss S. – Papp B., Ruzsa, Urbán, Szűcs, Hrabovszki, Trippon, Erdei, Bódi, Szabó G., Nagy B. Csere: Mezei, Bozsányi K., Harmati, Spitzer, Kocsis Z., Varga Z., Nagy Zs. Edző: Balogh Csaba.
Csárdaszállás: Rácz M. – Nagy D., Szabó Á., Rávai, Filippovits, Migale, Fábián G., Fábián D., Kovács J., Székely, Dudás. Csere: Lakatos A., Mészáros L., Ruszó. Edző: Zahorán Attila.
Gólszerző: Szűcs (39., 48.), Erdei (60.), Spitzer (85.), Mezei (88.), Székely (92. – öngól).

Vésztői TK–Sarkadkeresztúri SE 1–3 (1–2)
Vésztő, 150 néző. Vezette: Pálfi János.
Vésztő: Csordás – Fazekas J., Szabó R., Pap Zs., Varga T., Gurmai, Balázs, Szabó Sz., Fehér, Fazekas R., Pap Sz. Csere: Pankotai, Szabó S., Tukacs, Tóth D., Keresztesi, Juhász, Torzsa. Edző: Kuti István.
Sarkadkeresztúr: Kóra – Molnár M., Szabó Milán, Szabó II. Mózes, Patkás S., Patkás D., Tóth I., Szalazsán R., Szalazsán A., Sáss, Képíró. Csere: Széplaki, Rajki-Tóth Z., Zsoldos, Rácz Zs., Takács L., Szabó I. Mózes. Játékos-edző: Szabó I. Mózes
Gólszerző: Pap Sz. (14.), ill. Szalazsán A. (11., 17., 59.).

Megyei III., Déli csoport, 17. forduló

Mezőmegyer SE II–Medgyesegyháza SE 8–1 (5–0)
Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Szabó Csaba Pál.
Mezőmegyer II.: Szalkai – Csepregi, Lengyel, Egeresi, Fekete, Miklovitz, Moka, Szarvas, Papp Á., Hajdú, Bozó. Csere: Megyeri, Rajeczki, Jova, Vozár O., Kolláth, Laurinyecz. Játékos-edző: Zsombori Zsigmond.
Medgyesegyháza: Bacsa – Tóth L., Uhrin, Nagy Zs., Mikoly, Nagy B., Fodor R., Takács, Poliak, Szigetvári, Megyeri. Csere: Futó. Edző: Gellény Ferenc.
Gólszerző: Szarvas (6., 26.), Miklovitz (16., 58.), Csepregi (19.), Egeresi (43.), Moka (70.), Kolláth (72.), ill. Nagy Zs. (63.).

Végegyházi SE–Kamuti SK 1–1 (1–1)
Végegyháza, 100 néző. Vezeti: Czene Zoltán.
Gólszerző: Kecskés (36. – 11-esből), ill. Bán (33.).

Gerlai SE–Telekgerendási LSC 2–4 (0–2)
Gerla, 30 néző. Vezette: Andrej Tamás Zoltán.
Gerla: Nagy P. – Lakatos Dávid, Orodán, Ottlakán, Gyebnár, Kiss Z., Nagy Cs., Sóvári, Gáspár, Hévizi, Varjú. Csere: Balogh J., Vrbovszki, Horváth. Játékos-edző: Kiss Gábor.
Telekgerendás: Halustyik – Andó, Tímár, Mekis, Hrabovszki, Kovács I., Marik, Kovács M., Brhlik, Kmecz, Nyemcsok. Csere: Túróczki, Ordó, Szombati, Csiernyik. Edző: Hekfusz Dániel.
Gólszerző: Hévizi (56.), Orodán (78.), ill. Kmecz (2.), Hrabovszki (11.), Csiernyik (52.), Tímár (90.).

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum