Közösségi oldalak

Belföld

Főszerepben a gyerekek és a kerekek

Csapatban és egyéni versenyben is összemérték tudásukat a gyerekek a Kerékpáros Iskola Kupa és a Ki a mester két keréken? Megyei döntőjében.

A Kerékpáros Iskola Kupa és a Ki a mester két keréken? közlekedésbiztonsági versenyek megyei döntőjének adott otthont tegnap a Gyulai Szakképzési Centrum Ady Endre-Bay Zoltán Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Sarkadon. Mindkét vetélkedő komoly hagyományokra tekint vissza, a diákok és tanáraik minden évben készülnek a megmerettetésre. A megyei döntőben azok állhattak rajthoz, akik a városi versenyeken győzni tudtak.

A csapatokat minden esetben egy lány és egy fiú alkotta. Volt elméleti feladat, ahol egy tesztet kellett kitölteni és volt gyakorlati feladat is, ahol pedig egy ügyességi pályát kellett teljesíteniük a versenyzőknek. A rendezvényt Pikó Tamás r. ezredes a Sarkadi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg, majd a program végén ő gratuláltak a diákoknak és adták át a díjakat. A Kerékpáros Iskola Kupán a legjobb csapat, a Ki a mester két keréken? versenyen pedig a legjobb lány és a legjobb fiú képviseli megyénken az országos döntőn.

Az eredmények:

Ki a mester két keréken? – egyéni fiú:

1. Bodré Bence (Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Pusztaföldvár)
2. Péntek Nimród (Gyulai Dürer Albert Általános Iskola)
3. Palotás Kristóf (Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola)

Ki a mester két keréken? – egyéni lány:

1. Balázs Irén (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
2. Szilasi Zsófia (Csorvási Gulyás Mihály Általános Iskola)
3. Páger Debóra (Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola és Kollégium)

Ki a mester két keréken? – csapat eredmény:

1. Balázs Irén és Kindli Marcell (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
2. Nagy Petra és Palotás Kristóf (Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola)
3. Szilasi Zsófia és Gyimesi Richárd János (Csorvási Gulyás Mihály Általános Iskola)

Kerékpáros Iskola Kupa – egyéni fiú:

1. Soós Noel (Gyulai Dürer Albert Általános Iskola)
2. Balázs Ádám (Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szeghalom)
3. Hidvégi Bence (Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola)

Kerékpáros Iskola Kupa – egyéni lány:

1. Tóth Mariann (Mezőkovácsházi Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium)
2. Kiss Anna Dóra (Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szeghalom)
3. Egri Jázmin (Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola)

Kerékpáros Iskola Kupa – csapat:

1. Kiss Anna Dóra és Balázs Ádám (Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szeghalom)
2. Tóth Mariann és Hajas János Botond (Mezőkovácsházi Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium)
3. Egri Jázmin és Hidvégi Bence (Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola)

A díjátadón születésnapja alkalmából köszöntötték Tokai Nándort és Pokornyi Kristófot.

Police.hu

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum