Közösségi oldalak

Belföld

Piás rolleres, jogosítvány nélküli sofőr, illetve nagykaputolvajok Kevermesen

Elektromos rollerrel közlekedett az a férfi, akit 2026. március 21-én 1 óra 45 perc körül ellenőriztek a rendőrök Békéscsabán, a Gyulai úton. Az igazoltatás mellett meg is szondáztatták, ami azt mutatta, hogy a férfi ittasan vezetett. Mivel a további mérések is megerősítették az alkoholfogyasztás gyanúját, a rendőrök büntetőfeljelentést tettek ellene. A gyanú szerint szintén ittasan vezette a személyautóját az a férfi, akit 2026. március 22-én 23 óra 30 perc körül Gyomaendrődön, a Fő úton vontak intézkedés alá a rendőrök. A szonda nála is ittasságot jelzett, ezért elvették a vezetői engedélyét és ellene is büntetőeljárás indult.

Soha nem volt vezetői engedélye annak a férfinak, akit 2026. március 21-én 9 óra 15 perc körül állítottak meg a rendőrök Békésen, a Mezei utcában, miközben személygépkocsit vezetett. Engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt előállították a rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették és három napon belül bíróság elé állíthatják.

Egy kevermesi férfi tett bejelentést a rendőrségre 2026. március 22-én arról, hogy néhány nappal korábban ismeretlenek elvitték a háza nagykapuját és az udvarról is eltűnt a vasból készült kiskapu. A mezőkovácsházi rendőrök rövid időn beleül azonosították a feltételezett elkövetőket, három helyi férfit, akik ellen lopás vétség gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A kapukat is megtalálták, és visszaadják a tulajdonosának – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. százados a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum