Közösségi oldalak

Belföld

Ezeket az ügyeket tárgyalták a Békés Megyei Ügyészi szervek a 36. héten

Előkészítő ülésen hozott ítélet

1.

Vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Szarvasi Járási Ügyészség vádirata alapján ítélt el a héten előkészítő ülésen egy 21 és egy 19 éves ukrán állampolgárságú, de Lengyelországban, Lublinban élő férfit a Szarvasi Járásbíróság, akik 10 fő olyan külföldi állampolgárnak nyújtottak segítséget, akik az államhatárt illegálisan, meg nem engedett módon, a „zöldhatáron” lépték át. A bíróság mindkét férfit 2 év időtartamú, végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, ezen felül 4 évre kiutasította őket Magyarország területéről, elkobozta a tőlük lefoglalt és a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használt összesen 3 db mobiltelefont és 1 db tabletet, valamint egyikük autóját, ezen felül kötelezte őket az eljárás során felmerült 600.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költség megfizetésére.

A fiatal terheltek letartóztatásukat megelőzően egyetemisták voltak Lengyelországban. A 21 éves férfi 2021. január elején talált egy online hirdetést, amely arról szólt, hogy személyeket kell szállítani Magyarországról Budapesten túlra, amelyért az ismeretlen megbízó 1250 Eurót fizetett volna. A terhelteknek pénzre volt szüksége, ezért jelentkeztek a munkára, a hirdetővel szöveges üzenetek formájában beszélték meg a részleteket. Ilyen előzmények után került sor arra, hogy a terheltek a 21 éves férfi tulajdonát képező személygépkocsival Magyarországra indultak. 2021. január 20-án érkeztek Lengyelországból Budapestre, ahol béreltek egy másik autót. 2020. január 24-én az esti órákban a két autóval a megbízójuk által megadott koordináták szerinti helyre, az Elek és Lőkösháza közötti közútra mentek, ahol a 21 éves férfi az általa bérelt személygépkocsiba felvett 5 fő iraki, 2 fő tunéziai és 3 fő egyiptomi állampolgárságú személyt, akik az államhatárt gyalogosan, a „zöldhatáron”, engedély és okmányok nélkül lépték át. A 19 éves férfi „előfutóként”, a másik személygépkocsival a migránsokat szállító autó előtt haladva biztosította az útvonalat. Az elkövetők célja a migráns személyeknek az ország belseje felé történő szállítása volt. A migránsokat szállító autót 2021. január 24-én 21 óra 30 perckor az M44-es autóút 76 kilométerszelvényénél vonták ellenőrzés alá, míg a másik férfit rögtön ezután a Gödényhalmi pihenőhelyen fogták el. A migráns személyek embercsempészek segítségével jutottak Románia, majd onnan önállóan és gyalogosan a román-magyar zöldhatár részén Magyarország területére, arra a helyre, ahol a gépkocsiba beszálltak. Úticéljuk Ausztria, Franciaország, és Németország volt és különböző összegeket fizettek volna a célországba történő megérkezésükkor az embercsempészeknek.

Büntetővégzés meghozatalára irányuló indítvány

1.

Kisebb kárt okozó folytatólagosan elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt egy 32 éves büntetlen előéletű kevermesi nővel szemben, aki különböző hamis ürügyekre hivatkozással csalt ki több mint 200.000.-Ft-ot egy dombegyházi férfitől. Az ügyészség indítványa szerint a sértettnek okozott kárt is meg kell majd térítenie.

A nő 2020 májusában ismerkedett meg egy rokkantnyugdíjas dombegyházi férfival, és előbb csak üzenetek formájában, majd személyesen is tartották a kapcsolatot. A nő szerelmi kapcsolat ígéretével hitegette a férfit, közben a személyes találkozások során számtalan alkalommal kért tőle pénzt kölcsön. Hol arra hivatkozott, hogy vissza nem térítendő állami támogatást, ún. „szocpolt” igényelt, és az ezzel kapcsolatos ügyintézéshez kell neki pénz, hol azt állította, hogy az állam felé tartozása van, amelynek kifizetéséig az igényelt támogatást nem kapja meg, ezért a tartozás kiegyenlítésére kért kölcsön a sértettől, hol pedig az autójának a forgalomba helyezéséhez volt szüksége pénzre. A nő jogtalan haszonszerzési célzattal megtévesztette a férfit, mert már a kölcsönök kérésekor sem állt szándékában a pénz visszafizetése; cselekményével 229.000.-Ft kárt okozott, amely azóta sem térült meg.

2.

Információs rendszer megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 50 éves büntetlen előéletű román állampolgárságú férfival szemben, aki az általa vezetett teherautó tachográfjával trükközött.

A férfi egy román cég alkalmazottjaként egy román honosságú kamionnal árut szállított Belgium-Románia viszonylatában. A férfi tudomással bírt arról, hogy a tehergépjárműbe épített digitális tachográf készülék jeladójának működését egy mágnes felhelyezésével befolyásolni lehet úgy, hogy a készülék – az idő alatt, amíg a jeladó a mágnessel érintkezik – folyamatosan pihenőidőt jelez. Abból a célból, hogy a tachográf működését befolyásolja, a terhelt magánál is tartott egy kör alakú mágnest, amelyet 2020. október 11-én 07 óra körüli időben a tachográf készülék jeladójához helyezett, blokkolva annak működését, és a mágnes ott is maradt egészen addig, amíg 12 óra után kilépésre jelentkezett a Gyulai Közúti Határátkelőhelyen, és az intézkedő járőrök az aktuális vezetési időről készült „kinyomat” átadására szólították fel.

3.

Járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt emelt vádat és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt a Szarvasi Járási Ügyészség egy 45 éves, Londonban élő, magyar-brit állampolgárságú férfival szemben, aki egy jetski vezetését engedte át egy 10 éves kisfiúnak.

A férfi, aki már régebb óta rendelkezik hajóvezetői engedéllyel, 2019. július 26-án a délelőtti órákban a Hármas-Körös folyó gyomaendrődi szakaszán átengedte a saját tulajdonát képező kisgéphajó (jetski) vezetését egy akkor 10 éves kisfiúnak oly módon, hogy ő a sporteszközön hátul, a fiú mögött ülve helyezkedett el. 10 óra 45 perckor került sor velük szemben rendőri intézkedésre, amelynek során a járművet a gyermek vezette, aki nyilvánvalóan nem rendelkezett az úszólétesítmény vezetéséhez szükséges képesítéssel, életkoránál fogva vezetésre alkalmatlan személynek tekinthető.

Vádemelés mértékes indítvánnyal

1.

A Békéscsabai Járási Ügyészség 1 rendbelijelentős kárt okozó és további 4 rendbeli nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy 38 éves büntetlen előéletű békéscsabai férfival szemben, aki öt vállalkozást károsított meg.

A férfi 2018-ban egy építőipari tevékenységgel, villanyszereléssel és napelemek telepítésével foglalkozó kft. alkalmazottja volt. Ilyen minőségében, munkáltatója nevében megrendelt egy magyarbólyi vállalkozástól 4 db napelemes háztartási kiserőművet összesen több mint 11 M Ft értékben anékül, hogy arról a munkáltatója, illetőleg annak képviselője tudomással bírt volna. A megrendelt berendezéseket és tartozékaikat a szállító cég le is szállította a terhelt lakóhelyére, illetőleg az általa megadott más címre, és kiállította a számlát a megrendelő, azaz a férfi munkáltatója részére, aki azonban annak kifizetését megtagadta, mivel nem is volt tudomása az egész megrendelésről. Ekkor a férfi egy másik cég nevére állíttatta ki a számlát, amely vállalkozás szintén megtagadta annak kifizetését, mivel a megrendelt árukhoz nem volt köze. A férfi ezt követően azzal hitegette a sértett képviselőjét, hogy egy harmadik cég fog fizetni, majd hol a termékek visszaszállítását, hol a megrendelt termékek árának kifizetését ígérte. Végül a kár nagyobb részében megtérült, mert a terhelt 5,5 M Ft értékűárut visszaszállított, 4,5 M Ft értékű árut pedig a rendőrség foglalt le a terhelt lakóhelyén.

A terhelt ugyanilyen módszerrel károsított meg egy békéscsabai vállalkozást is, ahonnan 1,5 M Ft értékben rendelt meg 3 db klímaberendezést a munkáltatója nevére, de annak tudta nélkül. A berendezések árát és a beszerelés díját végül senki sem fizette ki.

A terhelt 2018 őszén ismerkedett meg egy körösladányi vállalkozóval, aki egy körösladányi ingatlanon napelemparkot kívánt létesíteni. A sértett megbízta a terheltet a napelempark kivitelezésével, illetve annak intézésével, hogy ehhez pályázat útján támogatási összeghez jusson, és ezért három különböző vállalkozása nevében vállalkozásonként 1,5 M Ft-ot adott át a részére. A terheltnek nem állt szándékában napelemparkot telepíteni, a szerződéskötés időpontjában nem is volt kiírva ilyen célú pályázat, ezzel jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtette a sértettet.

A járási ügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, míg ellenkező esetben végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, és kötelezze őt a sértettek részére okozott kár megtérítésére.

Vádemelés az általános szabályok szerint

1.

Nemesfémre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 41 éves büntetett előéletű, többszörös és különös visszaesőnek minősülő kiskunfélegyházi illetőségű férfival szemben, aki ékszereket lopott egy gyulai ékszerüzletből.

A rovott múltú férfi 2020. augusztus 07-én a menetrend szerinti autóbuszjárattal Kiskunfélegyházáról Gyulára utazott azzal a céllal, hogy találkozzon egy, az interneten megismert nővel, de a találkozás meghiúsult. A terhelt 14 óra körüli időpontban bement a gyulai buszpályaudvaron lévő egyik ékszerszalonba, ahol a bolt alkalmazottja a kérésére használt és új ékszereket mutatott neki. A férfi a bolti alkalmazottat az ékszerek kipakolása közben folyamatosan szóval tartotta, hogy a figyelmét elterelje, illetőleg egyik kezével időnként be is nyúlt az üvegfal mögé a pultba az ékszerekhez.

Az ékszerek nézegetése közben a terhelt – kihasználva azt, hogy az eladó egy pillanatra másra figyelt – jogtalan eltulajdonítás céljából a pultról elvett 4 db arany karkötőt összesen több mint 480.000.-Ft értékben, azokat a nadrágzsebébe tette, majd az üzletből távozott, és hazautazott. Másnap az ékszereket egy kiskunhalasi zálogházban zálogba adta, az azokért kapott 334.000 Ft-ot pedig elköltötte. Az okozott kár végül megtérült, mivel az eltulajdonított ékszereket a rendőrség a zálogházban lefoglalta és visszaadták a sértett részére.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a cselekményét beismerő férfit végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, állapítsa meg, hogy az előélete miatt a törvény erejénél fogva nem bocsátható feltételes szabadságra, illetőleg az ékszerekért kapott 334.000.-Ft erejéig rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást.

Ittas járművezetés miatti vádemelések

A Békés megyei ügyészi szervek a 2021. szeptember 06-12-e közötti időszakban 9személlyel szemben emeltek vádat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt, ebből 3 ügyben a Battonyai Járási Ügyészség, míg 6 ügyben a Gyulai Járási Ügyészség emelt vádat. A két ügyészség – a később részletezett kivételtől eltekintve – arra tettek indítványt, hogy a bíróságok tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésben pénzbüntetésre ítéljék az ittas sofőröket és tiltsák el őket a közúti járművezetéstől.

Az esetek közül kiemelést érdemel az az ügy, amelyben a Gyulai Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy 61 éves büntetlen előéletű mezőhegyesi nővel szemben, aki úgy okozott balesetet, hogy nyugtatóra ivott.

A nő 2021. április 20-án, az esti órákban bort fogyasztott, amely nála enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett.Ezen felül bevett 3 szem altató-nyugtató hatású gyógyszert is, holott tudta, hogy az a vezetési képességekre hátrányosan hat. A gyógyszerek és az alkohol egyidejű fogyasztása tilalmazott, mert növeli a gépjárművezetési képesség csökkenését, megnő a reakcióidő és „alva vezetés” is előfordulhat. A nő másnap, a hajnali órákban egy személygépkocsit vezetve közlekedett Mezőhegyes lakott területén, a II. József körúton a Posta utca felől a Rákóczi utca irányába. Haladása közben a II. József körút – Hunyadi utca kereszteződésében ittassága miatt nem észlelte és irányváltoztatás nélkül elütötte az előtte, vele azonos irányban, az úttest jobb oldali szélén kivilágított kerékpárt vezetve közlekedő nőt, aki a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a cselekményét beismerő nőt az ügyiratok alapján, tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől és kötelezze őt az nyomozás során felmerült 40.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költség megfizetésére – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.