Közösségi oldalak

Belföld

Egy füzesgyarmati és egy kevermesi drogos bukott meg

Békés megyében őrizetbe került egy füzesgyarmati és egy kevermesi férfi. Egyiküknél marihuána, a másikuknál crack, a kokain egyik változata volt. A gyanú szerint nemcsak ők használták a tiltott szereket, hanem másoknak is adtak belőle.

Újabb kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítható embereket fogtak el és vettek őrizetbe a rendőrök Békés megyében. Egyikük, egy 38 éves füzesgyarmati férfi otthon termesztett kábítószer tartalmú kendert. A Szeghalmi Rendőrkapitányság munkatársai 2025. március 7-én kutatták át a lakását, már leszüretelt és szárított állapotban találtak nála növényi részeket. Külön helyet alakított ki a növényeknek, hogy jó körülmények között tudjanak fejlődni. Kihallgatásán azt állította, hogy csak ő maga fogyasztotta azt a marihuanát, amit előállított. Az, hogy fogyasztott, be is bizonyosodott, a drogteszt pozitív lett nála. A nyomozók azonban találtak olyan embert, aki tőle kapott anyagot.

Másnap a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vett őrizetbe egy kevermesi férfit, mert cracket tartott magánál. Autóval volt, amikor a rendőrök leállították és igazoltatták. Alaposan átkutatták a kocsiját és a ruháját, így találtak rá a rejtegetett anyagra. A gyanú szerint kereskedett a szerrel, a nyomozók tudnak olyan férfiről, akinek legalább harmincszor adhatott el 5–10 ezer forintért különböző adagokat. Az intézkedés után további fogyasztók is előkerültek, akik a vevőkörébe tartozhattak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A crack a kokain kristályossá alakított, erős változata. Ha felhevítik és belélegzik, a szer közvetlenül az agyra hat, a függőség gyorsan kialakul. A marihuána hatására felgyorsul a szívverés, mozgás- és egyensúlyzavarok lépnek fel. A rövid távú hatások után hosszabb távon súlyosabb következmények jelentkezhetnek, károsodhat a tüdő, romlik az emlékező és gondolkodási képesség.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum