Közösségi oldalak

Belföld

Újabb drogterjesztők rendőrkézen

A gyanú szerint nemcsak fogyasztotta, hanem árulta is a kábítószert az a két férfi, akiket a napokban fogtak el a Békés megyei rendőrök Szeghalmon. Mindkettőt őrizetben vették, és kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

Az elmúlt napok elfogásai után március 10-én ismét két, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit vett őrizetbe a Békés megyei rendőrség. Egyikük ellen Szeghalmon intézkedtek, és a droggyorsteszt pozitív eredményt mutatott. Ezután a rendőrök házkutatást tartottak nála, amelynek során kábítószergyanús növényi őrleményt, egy pipát és egy mobiltelefont is lefoglaltak.

A férfi kihallgatásán nem tagadta, hogy kábítószert terített, úgy nyilatkozott, hogy adagonként 3 ezer forintot kért érte. Nem sokkal később a rendőrök elfogták azt a férfit is, akitől vásárolni szokott tőle. Így ha kettővel is, de ismét csökkent a Békés megyében élő dílerek száma. A Szeghalmi Rendőrkapitányság mindkét férfit őrizetbe vette, és kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt kell felelniük.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a tiltott, bódító hatású szerek használata rendkívül káros az egészségre, akár a fogyasztók életét is veszélyeztethetik. Hatásuk sok esetben kiszámíthatatlan, sokszor még azok sem tudják pontosan, milyen reakciókat váltanak ki a fogyasztóknál, akik előállítják és eladják másoknak. A rendőrség ezért elkötelezett abban, hogy szűkítse a kínálatot, felderítse és felelősségre vonja a terjesztőket – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. százados a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum