Közösségi oldalak

Belföld

Autót lopott egy 30 éves sittes kardoskúti, de körösladányi tartózkodású férfi

Jármű önkényes elvételének bűntette miatt állított bíróság elé a Szeghalmi Járási Ügyészség egy 30 éves büntetett előéletű kardoskúti illetőségű, de körösladányi tartózkodási helyű férfit, aki busz helyett más kocsijával ment haza.

A járási ügyészség a férfit a bűncselekmény megalapozott gyanújának közlésétől számított 1 hónap múlva bíróság elé tudta állítani, amely jelentősen hozzájárult az eljárás gyors és eredményes befejezéséhez. A Szeghalmi Járásbíróság a férfit jogerősen 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

A férfi 2025. január 26-án, az esti órákban Szeghalmon járva úgy gondolta, hogy a hazáig tartó utat nem tömegközlekedési eszközzel oldja meg, hanem személygépkocsival. A Széchenyi utcán gyalogolva odalépett egy ház bejáróján álló nagyértékű gépjárműhöz. Mivel a személygépkocsi nyitva volt benne az indítókulccsal, a férfi a tulajdonos tudta és engedélye nélkül beindította az autót és azzal, azt vezetve hazafelé indult. Amikor Körösladányba ért, úgy gondolta, hogy az autóval meglátogatja az Orosházán élő gyermekét, így tovább közlekedett az elvett gépjárművel. A terhelt által vezetett autót éjfél előtt pár perccel Csanádapáca területén rendőri intézkedés alá kívánták vonni, de a férfi a rendőri jelzés ellenére nem állt meg a személygépkocsival, hanem továbbment, majd lehaladt az útról. A 14.500.000.-Ft értékű személygépkocsi a baleset következtében összetört és használhatatlanná vált. Az autó tulajdonosa polgári eljárás keretében követelheti a terhelttől a részére okozott kár megtérítését – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum