Közösségi oldalak

Belföld

Békéscsabán, Szarvason és Sarkadon balesetnél helyszíneltek a rendőrök

Békés megyében 2022. május 5-én öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Békéscsabán, az Andrássy út és a Trefort utca kereszteződésében 9 óra körül összeütközött két személygépkocsi. A balesetben az egyik járművezető könnyebben megsérült.

Másfél órával később szintén Békéscsabán, a Lencsési úton, az egyik gyalogos-átkelőhelyen egy személyautó vezetője elsodort egy nőt, aki elesett és súlyosan megsérült.

Szarvas külterületén 11 óra 15 perc körül egy személygépkocsi nekiütközött egy másiknak. Mindkét járművezető nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Békéscsabán, a Bartók Béla út és a Dózsa György út kereszteződésében 15 óra 15 perc körül egy személyautó vezetője nem adott elsőbbséget egy másik autósnak és összeütközött vele. Az utóbbi jármű vezetője megsérült, sérülése nem súlyos.

Sarkadon, a Gyulai út és az Anti út kereszteződésében található körforgalomban 18 óra 30 perc körül egy kerékpáros lány nem biztosított elsőbbséget és elé hajtott egy személygépkocsinak, amely elütötte. A mentők a fiatalt könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum