Közösségi oldalak

Belföld

Kék hírek Békés megyéből

Baleset Kondoroson és Békésen, garázdaság és jogsi nélküli vezetés Békéscsabán, lopás Gyulán, rendszámcsaló Battonyán.

Kondoroson, a Csabai utca és a Wesselényi utca kereszteződésében 2023. október 12-én 16 óra 15 perc körül összeütközött egy személygépkocsi és egy motorkerékpárral közlekedő férfi. A balesetben a motoros súlyos sérülést szenvedett.

Békés külterületén 2023. október 12-én 16 óra körül összeütközött két személygépkocsi és egy teherautó. Hárman megsérültek, sérüléseik nem súlyosak.

Békéscsabán, az Andrássy úton 2023. október 12-én 16 óra 45 perc körül ittasságuk miatt összeszólalkozott két férfi. Vitatkoztak és dulakodtak, de személyi sérülés nem történt. A Békéscsabai Rendőrkapitányság mindkettejük ellen garázdaság vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Készpénzt lopott egy férfi egy családi házból Gyulán 2023. október 12-én az esti órákban. Berúgta a bejárati ajtót, majd a lakásajtót is felfeszítette, így jutott be az ingatlanba. A rendőrök a tulajdonos bejelentése után egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. A Gyulai Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt indított eljárást ellene.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei 2023. október 12-én 11 óra 30 perc körül egy személygépkocsit és annak vezetőjét ellenőrizték Battonyán, a Táncsics Mihály utcában. Az intézkedés során kiderült, hogy az autón magyar rendszám van ugyan, de német honosságú. Az autó vezetője ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett gyanúja miatt eljárást indult.

Nem volt érvényes vezetői engedélye annak a férfinak, akit 2023. október 12-én 10 óra 40 perc körül ellenőriztek a rendőrök Békéscsabán, a Vécsey utcában. A férfi annak ellenére ült volán mögé, hogy személyi előéleti pontjainak száma elérte a 18-at, így vezetési jogosultságát szüneteltetik. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei engedély nélküli vezetés miatt őrizetbe vették és három napon belül bíróság elé állíthatják – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum