Közösségi oldalak

Belföld

László Attila: az Opre Roma párt, szándékosan hergeli a cigány kisebbséget a magyarok ellen!

Minden törvényes eszközzel harcolnunk kell azok ellen az uszító és békétlenséget szító szervezetek, pártok, önjáró közszereplők ellen, akik tudatosan akarják szembe fordítani egymással a magyar társadalom megbecsült állampolgárait

– írja portálunkhoz eljuttatott közleményében László Attila a MÖM elnöke

Az elnök továbbá kiemelte, hogy

Egy ilyen felforgató csoport az Opre Roma párt is, amely szervezet tagjai szándékosan hergelik a cigány kisebbséget, és folyamatosan azon mesterkednek, hogy fordítsák egymás ellen a tisztességes magyarokat és cigányokat.
Velük szemben tegnap délután tettem meg a feljelentést, többrendbeli közösség tagjai elleni uszítás, zaklatás, többrendbeli nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt.

Mindezek mellett a faji megkülönböztetés és kirekesztés, valamint a köznyugalom – napjainkra már rendszeressé vált – megzavarása miatt kezdeményeztem a Fővárosi Főügyészségen az Opre Roma – Cigány Demokrata Néppárt feloszlatását.
Legyen elég az uszításból és a gyűlületkeltésből !

Rendet és biztonságot Magyarországon!

László Attila Tibor
Magyar Önvédelmi Egyesület
elnök

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum