Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Békéscsabán és Békésszentandráson

Békés megyében 2022. június 19-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsabán, az Árpád sor és a Gyulai út kereszteződésében 13 óra 45 perc körül egy személygépkocsival közlekedő nő nem adott elsőbbséget egy másik autónak, és összeütköztek. A balesetben a vétlen autó egyik utasa könnyebben megsérült.

Békésszentandráson, a Szent László utca és a Fő utca találkozásánál 19 óra 15 perc körül egy kerékpárost ütött el egy személyautó. A férfi, aki a gyanú szerint ittasan közlekedett, figyelmetlenül hajtott be a kereszteződésbe. A mentők nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel vitték kórházba – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum