Közösségi oldalak

Belföld

„Az életem az felfordult”

Ezt mondta egy közlekedési balesetben vétlenül, súlyosan megsérült nő. Az ütközés Gyulán történt, a rendőrség most fejezte be a szerencsétlenség körülményeinek vizsgálatát és adta át az nyomozás iratait az ügyészségnek.

 

Gyula külterületén, egy kereszteződésben 2022. november 6-án 11 óra 30 perc körül összeütközött két személygépkocsi. Az egyik jármű a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán haladt, elsőbbsége volt. Egy másik autós azonban, aki az alárendelt úton érkezett, behajtott a kereszteződésbe pont akkor, amikor a nő is odaért a két út találkozásához. Az ütközésben a nő súlyosan megsérült, a másik autó vezetője könnyű sérülést szenvedett. A budapesti férfi kihallgatásán elmondta, hogy korábban nem járt még arra, először volt ott, navigáció segítségével közlekedett. Igyekezett figyelni, megállt a kereszteződés előtt, körül is nézett, de aztán végül mégis úgy indult el, hogy megtörtént a baj. Mindketten hangsúlyozták, hogy nagyon gyorsan történt az egész.

A nő úgy fogalmazott, hogy egy másodperc töredéke alatt csapódott bele a másik autó, nem volt ideje semmit tenni. A baleset és a sérülése miatt pedig felfordult az élete, sok nehézsége adódott. A férfi azt mondta, hogy csak a csattanásra figyelt fel, előtte nem látta az autót. Elismerte, hogy az ő figyelmetlensége vezethetett a balesethez. A Gyulai Rendőrkapitányság a budapesti férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2023. március 13-án továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A baleset kapcsán a rendőrség ismét felhívja a figyelmet arra, hogy a közúti közlekedés veszélyes üzem. A másodperc tört része alatt történhetnek súlyos, vagy akár végzetes kimenetelű, emberek, családok életét hosszú időre meghatározó szerencsétlenségek. Ezért kérik a járművezetőket, hogy szabályosan, türelmesen és figyelmesen közlekedjenek!

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum