Közösségi oldalak

Belföld

A múlt héten is többen ültek úgy volán mögé Békés megyében, hogy előtte alkoholt ittak

A nagy meleg egyébként is igénybe veheti a szervezetet, az ittasság pedig tovább rontja a vezetési képességeket. Ennek ellenére a múlt héten is többen ültek úgy volán mögé Békés megyében, hogy előtte alkoholt ittak.

A hőségriadó idején is folyamatosak voltak a közúti ellenőrzések Békés megye útjain, hiszen a nagy meleg önmagában kockázati tényező, a szabálytalan közlekedők pedig fokozzák ezt a veszélyt. A rendőrök 2022. június 29-e és július 4-e között több mint 1800 járművezetőt szondáztattak meg, 23-an a gyanú szerint ittasak voltak. Közülük 8-an gépi meghajtású járművet vezettek úgy, hogy mielőtt elindultak, alkoholt ittak. Volt olyan férfi, aki személygépkocsival közlekedett és Békéscsabán, egy kereszteződésében nem adott elsőbbséget egy másik autósnak. Összeütköztek, szerencsére személyi sérülés nem történt, de a férfiről kiderült, hogy ittas – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A kánikula megviselheti az emberi szervezetet, a tartós meleg tompíthatja a figyelmet. Az ittasság pedig minden körülmények között rontja a vezetési képességeket. A kettő együtt nagyon balesetveszélyes párosítás. A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy soha ne igyanak alkoholt, ha vezetnek! A nyári melegben fogyasszanak elegendő alkoholmentes folyadékot, vizet! Fokozottan figyeljenek arra, hogy csak kipihenten üljenek volán mögé és tartsák be a szabályokat! Legyek türelmesek a közlekedő partnereikkel!

… hogy mindenki hazaérjen!

Jereváni győzelmével a pótselejtező küszöbén a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött csütörtökön az örmény csapat vendégeként a jereváni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így

Nikolics Nemanja a Videoton FC Fehérvár sportigazgatója

A csapat korábbi futballistáját, a 43-szoros válogatott Nikolics Nemanját nevezték ki a Videoton FC Fehérvár

Ismét Nikházi Márk a Budafok vezetőedzője

Ismét Nikházi Márk lett a labdarúgó Merkantil Bank Ligában sereghajtó Budafoki MTE vezetőedzője. A klub,

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új

YouTube csatorna