Közösségi oldalak

Belföld

Cserbenhagyás miatt emeltek vádat a 67 éves sarkadi férfival szemben

Cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 67 éves büntetlen előéletű sarkadi férfival szemben, aki egy általa okozott, személyi sérüléssel nem járó koccanásos baleset után nem állt meg segítséget nyújtani.

A terhelt 2025. november 18-án, a reggeli órákban a tulajdonát képező személygépkocsit vezetve közlekedett Gyula lakott területén kívül a 4219. számú úton Sarkad felől Gyula irányába. A vádlott a haladása közben egy egyenes vonalvezetésű úton előzési szándékkal részben áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol érintőlegesen – a visszapillantó tükrök találkozásával – nekiütközött a vele szemben szabályosan, a lehetséges mértékben jobbra tartva, majd az ütközés elkerülése végett részben a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára lehúzódva közlekedő személygépkocsinak. Az ütközés következtében mindkét gépjármű bal oldali külső visszapillantó tükör burkolata letört, valamint a vétlen gépkocsi bal első ablaka – a nekicsapódó visszapillantó tükör burkolat miatt – betört, melynek darabjai és szilánkjai a gépjármű belsejébe szóródtak. A terhelt a hanghatással is járó ütközést, a visszapillantó tükrök burkolatainak letörését észlelte, azonban nem állt meg, a baleset helyszínéről anélkül távozott, hogy meggyőződött volna arról, hogy a baleset folytán valaki megsérült-e, segítségnyújtásra szorul-e. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, de annak reális veszélye fennállt.

A terhelt a cselekményével megszegte a KRESZ 34.§ (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat, amely szerint előzni abban az esetben szabad, ha az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy – figyelemmel az előzni kívánó és a megelőzendő jármű sebessége közötti különbségre – az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja. Megszegte továbbá a KRESZ 58.§ (1) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani, és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum