Közösségi oldalak

Sport

A helyzetkihasználások megbosszulták magukat

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján az első döntetlenjét érte el a békéscsabai együttes. Az Előre II. gárdája a Szeged második számú alakulata ellen hátrányból tudott egyenlíteni a vasárnapi hazai találkozó finisében. A megszerzett ponttal egyet a tabellán is előreléptek a lilák.

Az Előre kezdettől igyekezett nem kinyílni hátul, és minél többet birtokolni a labdát. Ennek egy küzdelmes, jó iramú első félidő lett a hozománya, melynek során háromszor is megszerezhette volna a vezetést, de valamennyi esetben rossz döntést hoztak a játékosai. A második játékrészt a látogatók kezdték eredményesebben. Az 55. percben egy bal oldali centerezés a menteni igyekvő Harmati lábáról perdült saját kapujába, 0–1. A folytatásban változatos meccset láthatott a publikum. Mindkét oldalon akadtak nagy lehetőségek, a vendégek még büntetőből sem tudtak betalálni. A végjátékra fokozta a nyomást az Előre, Oláh Ákos révén a 89. percben egyenlíteni is tudott (1–1), a győztes találat pedig Pelles lábában maradt. A 93. percben Pusztai kiállítása vetett véget a meccs érdemi részének, aki visszahúzás miatt megkapta a második sárga lapját.

B.M.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II.–Szeged-Csanád GA II. 1–1 (0–0)
Békéscsaba, 150 néző
Vezette: Kása Tibor (Dudás Vilmos, Pálinkás Donát Ferenc).
Gólszerző: Oláh Á. (89.), ill. Harmati (55. – öngól). Kiállítva: Pusztai (93.).

Békéscsaba II.: Schrenck – Komáromi (Ilyés B.), Bacsa, Harmati, Avramucz, Igricz (Kurai), Maronyay (Német G.), Balla, Pelles, Pusztai, Oláh Á. Vezetőedző: Balog Zsolt.

Szeged II.: Illés – Sztankó, Gera (Holló), Nagy Dávid, Budai (Borbás), Deák, Árva, Papp Á. (Örödög), Tóth N. (Ilyés H.), Dudás, Nagy Dániel. Vezetőedző: Bilic Igor.

Piscitelli szerződését nem hosszabbítja meg az Újpest

Távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-től Riccardo Piscitelli, mivel az olasz kapus kedden (ma) lejáró szerződését nem hosszabbította

Nagykanizsán kezdi az új idényt a Diósgyőr

Az újonc FC Nagykanizsa otthonában lép pályára az előző szezonban még élvonalbeli Diósgyőr a labdarúgó NB II következő idényének első

Russell diadalmaskodott Spielbergben

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. A pole pozícióból rajtolt, 28 éves pilótának

Az MTVA lehet a befutó az NB I jogaiért, a klubok is megérezhetik a döntést

Az MLSZ közvetítési jogokra kiírt pályázatának eredménye nemcsak a televíziós piacot, hanem a hazai labdarúgóklubok gazdálkodását is jelentősen befolyásolhatja. Bár

YouTube csatorna

Archívum