A papírformának megfelelően alakult a hétvége a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A kilencedik játéknapon a listavezető Szarvasi FC könnyed győzelmet aratott a Mezőhegyes ellen, de a mögötte álló Kondoros és Orosháza sem hullajtott pontot. A dobogós trió ezzel egyre nagyobb űrt hagy maga mögött a tabellán.
A Szarvasi FC a második félidőben talált magára a két kapussal kiálló, Lévait a mezőnyben szerepeltető határvárosiak ellen, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a mezőnyt. Az Orosháza hullámázó teljesítménnyel, a Kondoros némi szerencsével nyert. Szeghalmon változatos meccsen diadalmaskodott Szeghalmon, Gádoros egyértelműbb volt a szénásiak sikere, ezzel harmadik hete veretlenek, szemben a legyőzött ványaiakkal, akik ötödik hete nem gyűjtöttek pontot. Mutatjuk az összefoglalót.
B.M.
Megyei I. osztály, 9. forduló
Füzesgyarmati SK–Kondorosi TE 1–2 (1–1)
Füzesgyarmat, 100 néző. Vezette: Tóth Imre.
Füzesgyarmat: Fildan – Jámbor, Kis Sz., Béres, Szilágyi (Farkas K.), Balázs R., Vámos I., Juhász, Magyar (Pál), Pákozdi, Hajdu (Szőke). Játékos-edző: Boros Tibor.
Kondoros: Kollár – Rafaj P. (Mile), Gedó (Paluska), Csábi (Rafaj R.), Rafaj M., Szász Á., Vízkeleti, Czvalinga Á., Mladonyiczki, Czvalinga M. (Buzás), Takács (Szász Albert). Edző: Janis János.
Gólszerző: Balázs R. (34.), ill. Szász Á. (25.), Rafaj M. (70. – 11-esből). Kiállítva: Balázs R. (92. – szövegért).
Boros Tibor: – A mai mérkőzés képe is hasonlított az előző hetekéhez. Mindkét csapatnak sok lehetősége volt. Míg a vendégek pontrúgások után kerültek fölénk, addig mi az átmenetekben voltunk markánsan jobbak. Sajnálom, hogy egy ilyen szituáció döntötte el a találkozót.
Janis János: – Az idény leggyengébb játékával és némi szerencsével hoztuk a kötelező három pontot. Sajnálom a Gyarmatot, nem érdemelt vereséget, jó játékvezetés.
Szarvasi FC–Mezőhegyesi SE 7–0 (2–0)
Szarvas, 100 néző. Vezette: Kiss Márkó.
Szarvas: Selmeczi-Tóth – Nagy S., Furár, Pilán R., Barna (Bojtos), Tóth B., Kovács Zs. (Steinmacher), Pilán M. (Styecz D.), Ilyés, Kasik (Zima), Sindel (Kepenyes). Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Mezőhegyes: Varga P. – Szabó Zs., Tari, Czene P., Dócza, Varga T., Bóna, Balogh D. (Mátó), Papp M., Faragó, Lévai. Edző: Boér Zsolt.
Gólszerző: Tóth B. (34.), Pilán M. (44.), Ilyés (46., 62.), Kovács Zs. (55.), Sindel (72.), Furár (86.).
Klimaj Zoltán: – Rossz felfogásban kezdtük a mérkőzést, ez az első félidőnket meg is határozta. Hiányzott a dinamika, a gyorsaság, és a pontosság a támadásainkból, nem voltunk élesek. A szünet után sikerült fejben váltanunk, ez a játékunkon és a gólok számában is meglátszott
Boér Zsolt: – Haldoklik a megyei labdarúgás. Az is csoda egyáltalán, hogy itt voltunk. A mérkőzésről annyit, hogy egy parádés első félidő után jó pár elkerülhető gólt kaptunk, de tisztességgel helytálltunk.
Orosházi MTK-ULE–Gyomaendrődi FC 5–2 (2–1)
Orosháza, 120 néző. Vezette: Péntek Laurentiu (Arad megye).
Orosháza: Salka – Péter (Dobi N.), Harangozó (Jnaicsek), Ondrejó, Berki (Fehér), Miszlai, Nagy B., Darida, Márk (Dénes), Halász, Bónus. Edző: Bodzás Ádám.
Gyomaendrőd: Soczó Sz. – Csipai (Kovács A.), Valach (Sebők), Molnár T. (Soczó Cs.), Forgács, Kasik, Varga I. (Lénárt), Hanea (Gellért M.), Pecznik, Werle, Szilágyi. Edző: Kéri Roland.
Gólszerző: Miszlai (3.), Halász (22., 83.), Berki (63.), Bónus (67.), ill. Forgács (33. – 11-esből), Szilágyi (87.).
Bodzás Ádám: – Az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzést, ennek ellenére a második felére kiegyenlítődött a játék és bármi benne volt. A szünet utáni folytatásra feljavult a játékunk és jó ütemben jöttek a góljaink. További sok sikert kívánok a gyomaendrődi csapatnak! Kiváló játékvezetés.
Kéri Roland: – Az álmoskás kezdésünk miatt futnunk kellett az eredmény után. A szépítést követően visszajöttünk a meccsbe, volt egy félórányi esélyünk arra, hogy megfordítsuk, de nem tudtunk élni a kínálkozó lehetőségekkel, az ellenfél pedig két távoli lövéssel lezárta az érdemi dolgokat. A játék képe alapján a gólkülönbség túlzó az egyénként sportszerű mérkőzésen.
Nagyszénás SE–Dévaványai SE 4–0 (2–0)
Gádoros, 50 néző. Vezette: Telek András.
Nagyszénás: Nagyszénás: Valuk – Vecsernyés (Nagy M.), Kovács L. (Maczik Dávid), Szijjártó (Varga B.), Libor, Dajka, Kálmán, Kerekes, Papp M., Farkas K., Somogyvári. Edző: Tasi Róbert.
Dévaványa: Dobozi – Szalai, Papp D. (Ungi), Somogyi M., Kisari, Polonio-Guerreiro (Juhász), Kun, Bakó (Csordás), Marton (Szász), Szabó E., Szántó B. Edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Dajka (7.), Kerekes (35., 76.), Kovács L. (58.).
Tasi Róbert: – Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, de jól kezdtünk és a vezetés után mintha az ellenfelünk megtört volna. A folytatásban ezúttal nem adtunk magunknak esélyt a pontvesztésre. Örülök annak, hogy folytatni tudtuk a jó szériánkat. Gratulálok a csapat hozzáállásához!
Bereczki Árpád: – Nem ízlett nekünk a pálya, az ellenfél agresszív stílusa, így megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Készülünk a következő hétre.
Szeghalmi FC–Jamina SE 3–4 (0–0)
Szeghalom, 100 néző. Vezette: Kató Benedek.
Szeghalom: Resetár – Vincze, Borúzs P., Bakk, Hajdú, Hoffmann (Boruzs K.), Stefán (Nagy M.), Mészáros Máté, Zsilák, Tóth I. (Karim), Kiss T. Edző: Kardos Ferenc Gergő.
Jamina: Jakab – Ruzsa, Szabó L., Bány, Szaszák, Raducu, Palik (Kardos), Csatlós, Mazán (Bánfi), Szabó V. (Bozsó), Balog K. (Kerekes). Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Borúzs P. (56.), Zsilák (63.), Mészáros Máté (85. – 11-esből), ill. Balog K. (46.), Bány (52.), Tóth I. (61. – öngól), Raducu (89.).
Kardos Gergő: – A fiúk a megbeszélteket maximálisan betartották, kiváló hozzáállást tanúsítottak, azonban a játékvezető mindent megtett, hogy ne tudjuk ponttal vagy pontokkal elhagyni a pályát! Egyébként sem egyszerű a helyzetünk, de így még nehezebb!
Mazán Zoltán: – Az első félidő kiegyenlített játéka után jól kezdtünk, a vezetést is sikerült megszerezni. Utána viszont gyermeteg hibákból kaptunk gólokat. Összességében a helyzetek alapján megérdemelt győzelmet arattunk, a sportszerű Szeghalom ellen.
Megyei II. osztály, 8. forduló
Tótkomlósi TC–Csabacsűdi GYLSE 0–0
Tótkomlós, 75 néző. Vezette: Lovas László.
Tótkomlós: Tóth K. – Albert, Tompa (Nagy A.), Koleszár, Jámbor J., Szabó S. (Makszi), Tokai (Skoda), Keszeli, Nagy K. (Barta-Vámos), Deli, Garai. Mb. edző: Papp Lajos.
Csabacsűd: Kugyela – Borgulya, Gerhát, Szántosi, Varga E., Tofan, Varga T., Hraskó, Krátky, Fügedi, Seres (Farkas Zs.). Edző: Gombár György.
Békéscsabai MÁV SE–Mezőberényi LE 1–2 (1–0)
Békéscsaba, 60 néző. Vezette: Sechna Gábor.
Békéscsabai MÁV: Bócsik – Lévai (Demeter), Mészáros (Takács L.), Erdélyi, Zsömbörgi, Zsibrita, dr. Györffy, Matuska, Morva, Sárvári (Lantos), Takács K. (Sipiczki). Edző: Dohányos Zoltán.
Mezőberény: Rau Zs. – Tóth J., Malét (Fazekas), Burai, Lakatos M., Labancz, Zsíros P., Benyovszki J. (Rau M.), Makai, Puskás (Buczkó), Kanó. Játékos-edző: Adamik Dávid.
Gólszerző: Sárvári (11.), ill. Fazekas (53.), Lakatos M. (72.).
Szabadkígyósi SZSC–Csanádapácai EFC 3–0 (2–0)
Szabadkígyós, 80 néző. Vezette: Láza András.
Szabadkígyós: Borsi – Nagy D. (Süli Zs.), Alb (Oláh G.), Varga P. (Süli B.), Maglóczki, Milek (Pribojszki), Faragó, Szabó Z., Barna, Nagy Z., Szilágyi (Frankó B.). Edző: Sebestyén Antal.
Csanádapáca: Pós A. – Juhász (Végh), Göcző, Bozsó M., Hajdú, Kasza, Schmidt, Balassa (Köte), Rakonczai (Ádász), Haba, Szabó A. Edző: Óvári Arnold, Csende Krisztián.
Gólszerző: Szabó Z. (8.), Milek (10. – 11-esből), Frankó B. (87.).
Eleki USE–Végegyháza-Magyarbánhegyes 2–2 (1–2)
Elek, 100 néző. Vezette: Bakos József.
Elek: Oláh Z. – Dehelán, Oláh A., Kollát, Tamás, Sipos, Jepure, Horváth B., Kasznár, Kurta B., Oszlács.
Csere: Kurta L., Kászián, Illés, Prisikin, Szekeres.
Játékos-edző: Nagy Gergely.
VSE-MFC: Takács B. – Varga D., Zsuzsa, Fehér, Bíró, ifj. Kintner, Boros, Bozsár, Benyó, Kecskés, Láza
Csere: Turi, Andrej, Matuz L., Tóth L.
Edző: Kintner János.
Gólszerző: Jepure (20.), Oszlács (90.), ill. Kollát (31. – öngól), Kecskés (42.). Kiállítva: Matuz L. (91. – második sárga lap).
Kaszaper SE–Békésszentandrási HMSE 5–0 (3–0)
Kaszaper, 70 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Kaszaper: Magony – Varga P., Kuli, Kéri, Kormányos, Kasza, Péli T., Gulácsi, Kovács I., Fodor, Kun-Szabó.
Csere: Bok, Tobak, Toll, Szemenyei.
Edző: Kvasznovszky József.
Békésszentandrás: Szabó A. – Olasz, Bakró, Pecnyik, Szécsi, Rohony, dr. Olasz, Sándor, Gödő, Tasi N., Szabó F.
Csere: Babák, Lestyan-Goda, Mizik, Aszódi, Csányi.
Játékos-edző: Bakró Géza.
Gólszerző: Fodor (4., 90.), Péli T. (15.), Kéri (40.), Tobak (77.). Kiállítva: Tasi N. (65. – szövegért), Szabó F. (92. – szövegért).
Battonyai TK–Újkígyós FC 3–3 (1–2)
Battonya, 50 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Gólszerző: Varga P. (11., 53. – 11-esből, 78.), ill. Csiernyik M. (3.), Turcsek (29.), Vágási (81.).
Lőkösháza KSK–Mezőmegyer SE 1–2 (0–1)
Lőkösháza 70 néző. Vezette: Karácsony Ádám Márk.
Gólszerző: Kukla D. (57.), ill. Németh (28.), Miholka (53.).
Megyei III. osztály, Északi csoport, 6. forduló
Kamuti SK–Mezőmegyer SE II. 0–2 (0–0)
Kamut, 60 néző. Vezette: Baczovszki Attila.
Gólszerző: Miklovitz (60.), Mucsi (78.).
Köröstarcsai KSK–Sarkadi KLE 1–1 (0–0)
Köröstarcsa, 50 néző. Vezette: Pálfi János.
Köröstarcsa: Fülöp J. – Veder, Agárdi, Szivák, Fülöp L., Antal, Kozák, Kukuk, Szentpéteri, Vincze, Novák.
Csere: Fülöp R., Hajnal, Tóth I., Nagy Zs.
Edző: Kis László.
Sarkad: Gyebnár – Jánki I., Csonka, Papp B., Urbán, Szalazsán A., Szilágyi E., Berke, Hrabovszki, Mezei, Szabó Milán.
Csere: Iszáka, Nagy B., Szabó V., Jenei.
Edző: Szűcs Egon.
Gólszerző: Agárdi (78.), ill. Szilágyi E. (52.).
Okány KSK–Vésztői TK 1–15 (1–7)
Okány, 100 néző. Vezette: Hrncsjár Zsolt.
Okány: Rózsa – Huszár, Kincses, Bodó, Balogh R., Balogh L., Lengyel, Bujdosó, Pesti, Tóth I. F., Sujtó.
Csere: Radovics, Kovács R., Nagy B., Szabó A., Ruszó.
Edző: Varjú Richárd.
Vésztő: Jansik – Tóth I., Balázs, Lázár T., Szabó R., Fazekas, Pap Sz., Pap Zs., Kopács, Szőke, Pálfi.
Csere: Sándor, Mohácsi, Szabó S., Nikula, Varga E., Kurucz.
Edző: Kuti István, Rábai Mihály.
Gólszerző: Balogh R. (21.), ill. Pálfi (7., 37., 42., 62., 66., 72.), Pap Sz. (12., 16. – 11-esből, 32., 58.), Szőke (44.), Szabó R. (69., 89.), Kurucz (79., 81.).
Bucsa SE–Békési FC II. 5–2 (3–0)
Bucsa, 30 néző. Vezeti: Csávás Szabolcs István.
Bucsa: Rácz – Lengyel, Tóth K., Kulik Cs., Sántha, Molnár D., Varga S., Pádár, Pap S., Kovács N., Tasi T.
Csere: Mile, Szujó H.
Játékos-edző: Nagy Ferenc.
Békés: Nagy-Gáspár – Rigler, Nagy N., Kis J., Mihalik, D. Nagy, Kardos I., Reszelő T., Apáti-Nagy, Bokros, Kardos M.
Csere: Kis A., Fodor.
Játékos-edző: Minya István.
Gólszerző: Kulik Cs. (30., 90.), Kovács N. (39., 91.), Tasi T. (40.), ill. Kardos I. (67. – 11-esből), Reszelő T. (80.),
Megyei III. osztály, Déli csoport, 6. forduló
Jamina SE II.–Medgyesegyháza SE 5–0 (2–0)
Békéscsaba, 30 néző. Vezette: Saitz Dániel.
Gólszerző: Osztódi (6.), Onódi (8.), Simon (5., 90.), Aradszki (82.).
Csárdaszállási SZSK–Csorvási SK 0–3 (0–1)
Csárdaszállás, 10 néző. Vezette: Ujhelyi Rajmund.
Csárdaszállás: Migale – Zanyik, Fekete, Székely, Erdős, Balogh S., Filippovits B., Filippovits G., Ruzsa, Barnai, Tóth I. N.
Csere: Berczi, Malatyinszki.
Edző: Rácz Mihály.
Csorvás:
Csere:
Edző: Könyves Balázs.
Gólszerző: Mazán (35.), Zsiga (58.), Varga G. (83.).
Kardos KSK–Békéssámsoni SK 4–0 (1–0)
Kardos, 50 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Kardos: Kurucz – Szebegyinszki, Horváth Z., Korbely, Szatmári, Nagy I., Tusjak, Oláh A., Kincsesi, Komáromi, Jansik.
Csere: Jurák Gy., Mórocz.
Játékos-edző: Jurák György.
Békéssámson: Melich – Mravik, Lucz, Győző, Annus, Palócz, Szabó D., Varga I., Godó Á., Krajcsovics. Megbízott edző: Tóbiás Nándor.
Gólszerző: Oláh A. (43.), Nagy I. (46.), Szatmári (63.), Kincsesi (80.).




