Közösségi oldalak

Belföld

Egy megrendelte, egy elosztotta, és boldogan éltek, míg le nem buktak

Külföldről szerezte be a kábítószert az a férfi, akit társával együtt a napokban vett őrizetbe a Békéscsabai Rendőrkapitányság. A gyanú szerint egyikük postán rendelte a drogot, a másik férfi pedig elosztotta és árusította. A rendőrök már három, velük kapcsolatban álló fogyasztó ellen is eljárást indítottak.

A DELTA Program keretében két újabb terjesztő került rendőrkézre Békéscsabán. A férfiak azt hitték, akkor nem buknak le, ha hagyományos csomagnak álcázva rendelnek kábítószert külföldről. Tévedtek. A Nemzeti Védelmi Szolgálat információi alapján a békéscsabai nyomozók hamar eljutottak a pároshoz, akik munkamegosztásban árulták a tiltott szert. Míg egyikük a beszerzést irányította, a másik férfi az adagolást és a terjesztést végezte. A rendőrök május 17-én csaptak le rájuk, és kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt vették őrizetbe őket.

A házkutatások során kábítószert, az adagoláshoz szükséges eszközöket és pénzt is találtak náluk a nyomozók, ezeket mind lefoglalták. Szintén lefoglalták azokat a kocsikat, amelyeket a gyanú szerint a terjesztéshez használtak. A beszerzett információk alapján három olyan férfit is előállítottak, akik a gyanú szerint drogot vásároltak tőlük. Kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás ellenük – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. százados a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum