Közösségi oldalak

Belföld

Rendszámcsaló Eleken, családi botrány Körösladányban

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei egy személyautót vezető férfit ellenőriztek 2025. május 19-én, 21 óra körül Eleken, az Arany János utcában. Az intézkedés során kiderült, hogy az autón egy másik járműre kiadott rendszámtábla van. A férfi elmondta a rendőröknek, hogy azért szerelte át, mert ezen a kocsin, amit most használ osztrák honosságú rendszám volt, a másik autó, amin pedig ez a hatósági jelzés volt elromlott. A gyulai rendőrök egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett gyanúja miatt indítottak eljárását ellene.

Összeveszett egymással egy férfi és egy nő 2025. május 19-én a reggeli órákban Körösladányban. Az élettársak kölcsönösen szidalmazták egymást a nő pedig a vita hevében egy fa bottal szétverte a férfi udvaron álló autójának a szélvédőjét, majd elment otthonról az édesanyjához. A férfi utánament, majd kis idő múlva visszatértek a házhoz és tovább veszekedtek. Ekkor érkezett meg a nő anyja is, akit a férfi szintén megütött. Súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt indult ellene eljárás a Szeghalmi Rendőrkapitányságon.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2025. május 19-én 15 óra körül elfogtak egy férfit, akit ellen az Egri Törvényszék, a Miskolci Járásbíróság és a Heves Rendőrkapitányság is elfogatóparancsot adott ki. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, majd a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. százados a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte

 

YouTube csatorna

Archívum