Közösségi oldalak

Hírek

Lakatlan házba tört be egy betörőpáros Füzesgyarmaton

Lopás miatt indult eljárás egy Hajdú-Bihar megyei páros ellen, akik a gyanú szerint betörtek egy lakatlan házba Füzesgyarmaton. Mindent vittek, ami mozdítható volt, ám egy közúti ellenőrzésen lebuktak. Az őket igazoltató rendőröknek először azt mondták, hogy a tulajdonos engedélyével pakolták ki a házat, am hamar kiderült, hogy ez nem igaz.

Álló ellenőrzést tartott éppen a Szeghalmi Rendőrkapitányság két rendőre április 21-én 19 óra 30 perc körül, amikor egy személyautót vezető férfi és női utasa ellen intézkedtek. Bár a páros Hajdú-Bihar megyében él, ismerték az itteni rendőrök. A kocsi hátsó ülésén nagy zsákok sorakoztak, azokból pedig szerszámok, asztalterítők, konyhai eszközök és más lakberendezési tárgyak látszódtak ki. A rendőrök kérdésére a férfi és a nő azt mondták, hogy az egyik ismerősük megengedte nekik, hogy lakatlanul álló házából elhozzák ezeket.

Az egyenruhások ekkor felvették a kapcsolatot a tulajdonossal, aki úgy nyilatkozott, hogy senkinek nem adott engedélyt arra, hogy bemenjen a házába, vagy bármit elhozzon onnan. Fényképekről az elvitt dolgait is felismerte. Kiderült, hogy a 23 éves nő és a 25 éves férfi – tudva, hogy a ház tulajdonosa külföldön van – átmászott a kerítésen, bementek a házba, és összepakoltak mindent, amit hasznosnak véltek. A Szeghalmi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt indított eljárást ellenük – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum