Közösségi oldalak

Sport

Lesz másodosztályú csapat a négy között is a Békés megyei kupában

Rotár Péter, Pásztor József, Szpisják Zsolt és Frisnyicz Pál vett aktívan részt a sorsoláson

A Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatóságán csütörtök délelőtt nyilvános keretek között tartották meg a Békés Megyei Kupa negyeddöntőnek sorsolását.

A procedúrát a Békéscsabai Előre Spartacus egykori 9-szeres válogatott labdarúgója, Pásztor József végezte, az érdekelt klubok közül pedig Frisnyicz Pál, a megyeriek elnöke, illetve Rotár Péter, a hegyesiek edzője képviseltette magát. Tekintettel arra, hogy a Vésztői TK–Dévaványai SE nyolcaddöntőt a házigazdák bajnoki kötelezettsége miatt április 9-én játsszák le, kilenc együttes volt érintett.

A sors úgy hozta, hogy Eleken két másodosztályú együttes találkozik, azaz a legjobb négy között is lesz résztvevő a második vonalból. Itt és a Jamina–Kondoros mérkőzés esetében a pályaválasztói jog felcserélődött, mert a berényiek és a kondorosiak többször szerepeltek odahaza, mint az ellenfelük, a mezővárosi derbin pedig a megyeriek alacsonyabb osztályúként fogadhatják a hegyesieket.

B.M.

A negyeddöntők párosítása:

  • Vésztői TK/Dévaványai SE–Orosházi MTK-ULE
  • Eleki USE–Mezőberényi LE
  • Mezőmegyer SE–Mezőhegyesi SE
  • Jamina SE–Kondorosi TE

A játéknap május 1.

Kilenc ponttal zárta a szezont a Nyíregyháza a kupadöntős ellen

A Nyíregyháza hazai környezetben 2-1-re legyőzte a kupadöntős Zalaegerszeget a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának szombati játéknapján. Ugyan a Nyíregyháza

Visszavette a vezetést az Arsenal

Az Arsenal 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Newcastle-t szombaton este az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában, és visszavette a vezetést a

Két védőgóllal győzött és megelőzte az Újpestet a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia két védője fejesgóljával 2-0-ra legyőzte a vendég Újpestet szombaton a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójában, ezzel a

A Kisvárda kikapott otthon a búcsúzó Diósgyőrtől

A Kisvárda 2-1-re kikapott otthon a biztosan búcsúzó Diósgyőrtől szombaton a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójában. Nem sok említésre méltó

YouTube csatorna

Archívum