
Az 50 méteres férfi gyorsúszó szám, a Marik László-emlékverseny első helyezettje, az aradi Aron Ivan Mircea a dobogó tetején, a győztesnek a kupát Marik Lászlóné (jobbra) adta át – Fotó: Juhász László
Békéscsabán 26. alkalommal rendezték meg a szenior úszók számára a Gáspár Ervin-emlékversenyt, amelyre idén 26 klub delegálta „nagy öregjeit”. A kétnapos eseményen a 130 versenyző 390 rajtot teljesített, vagyis átlagban mindenki háromszor próbálkozott.
Román (aradi), szerb (belgrádi és szabadkai), valamint szlovák (kassai) úszók is színesítették a mezőnyt a békéscsabai Árpád fürdő sátortetős versenymedencéjében lezajlott viadalon.
A klubok közötti pontverseny nagyon szorosan alakult, az élen a Hód-Triatlon és Öttusa Szenior Klub, Hódmezővásárhely csapata végzett 297 egységgel, megelőzve a Gyulai dr. Regele Károly Szeniorúszó Sportegyesületet (266) és a rendező Békéscsabai Szenior Úszó Egyesületet (265). A Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszóklub Egyesület a hatodik helyen zárt (203).
A hagyományoknak megfelelően emlékfutamként rendeztek három versenyszámot, ahol korosztálytól függetlenül állapították meg sorrendet a LEN-pontszámítás alapján. Ennek legjobbjai különdíjban részesültek. Így az 50 méteres férfi gyorsúszás, amely Marik László-emlékfutamként került a jegyzőkönyve, 36 versenyzőt számlált, az élen a romániai CSM Arad 79 éves sportolója, Aron Ivan Mircea végzett, aki 37,10 másodperc alatt teljesítette a távot, ami 82,70 százalékos teljesítmény. Őt követte két klubtársa, az ugyancsak aradi Hermann Robert és Botezatu Honoriu. A vágtaszám győztesének a névadó özvegye, Marik Lászlóné adta át a kupát.
A 400 méteres férfi gyorsúszás – amely vándorkupa jellegű szám – abszolút sorrendje: 1. Palai Patrik (49 éves, Budapesti II. kerületi Szabadidős Klub, 82,15%), 2. Cseh Imre (Nyíregyházi Sportcentrum), 3. Georgescu Vladimir (CSM Arad). A női 400 méteres gyorsúszás abszolút végeredménye: első az orosházi származású Gombkötőné Tóth Ilona (74 éves, Törökbálinti Senior, 88,83%), 2. Okos Glória (Hód-Triatlon és Öttusa Szenior Klub), 3. dr. Szokol Dianna (Nyíregyházi Sportcentrum).

A főszervező szenior világbajnok Juhászné Tóth Margit ezúttal nem a vízben, hanem a mikrofon előtt – Fotó: Gazsy Endre
– A négy határon túli város mellett az ország minden szegletéből, Miskolctól Győrön át Nyíregyházáig érkeztek versenyzők a mi eseményünkre – foglalta össze a két nap tapasztalatait a viadal főszervezője, a helyi klub elnöke, egykori magyar profi válogatott úszó, szenior világbajnok Juhászné Tóth Margit. – Mindenki hangoztatta, hogy nagyon szeret ide járni, mert ez egy jó hangulatú verseny, és senki sem görcsöl arra, hogy a legjobb legyen, inkább csak úszni, barátkozni szeret Békéscsabán. Nálunk nincs is elektromos időmérés, ami hiánya miatt nem is lehet igazán készülni a szenior országos bajnokságra, ám kárpótolt mindenkit a jó légkör. Ezt segítette a versenyen kívüli esti bankett jellegű vacsora is, ahová szinte minden résztvevő eljött, és mondhatni egy nagy baráti társasággá alakultunk át. Azzal búcsúztunk: jövőre ugyanitt, ugyanígy.
Végül álljon itt a Békés megyei dobogósok névsora: Apatóczki István (Tótkomlós), Csepeli Pálma (Gyula), Csirmaz Sándor (Békéscsaba), Csomai Zsolt (Békéscsaba), Fábián Gergő (Gyula), Földesi Róbert (Tótkomlós), Gáll Jánosné (Tótkomlós) Gévay Liliána (Gyula), Hetényi János (Tótkomlós), Juhász Mátyás (Békéscsaba), Juhászné Tóth Margit (Békéscsaba), Kancsó János (Tótkomlós), dr. Kocsor Ferencné (Békéscsaba), Kósa László (Békéscsaba), Metcalfe Bodnár Tímea (Békéscsaba), Moldován Attila (Gyula), Murnyák Zsuzsa (Gyula), Pappné dr. Marik Sarolta (Békéscsaba), Pesics Zoltán (Tótkomlós), Radnai Tibor (Gyula), Sallai Katalin (Békéscsaba), Schriffert Józsefné (Gyula), Seres László (Gyula), Szabó Lászlóné (Tótkomlós), dr. Tari Béla (Békéscsaba), Tarrné Kiss Hajnalka (Tótkomlós), dr. Tóth Ilona (Gyula), Vogel Andrea (Tótkomlós).
Jávor Péter
