Közösségi oldalak

Hírek

Lehűlés érkezik az első novemberi hétvégén

Lehűlés érkezik az első novemberi hétvégén

Pénteken, mindenszentek napján a köd feloszlása után jellemzően napos-fátyolfelhős idő várható 15-20 Celsius-fok közötti hőmérséklettel, majd lehűlés érkezik az első novemberi hétvégén olykor erős széllel, így vasárnap hajnalban a szélvédett tájakon fagypont alá csökken a hőmérséklet és napközben is mindössze 7-12 fok várható – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken, mindenszentek napján a köd és rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, legkésőbb az északkeleti határnál süthet ki a nap. Másutt eleinte fátyolfelhős idő várható, majd napközben a Délnyugat-Dunántúl kivételével kiderül az ég. Csapadék nem lesz, a nyugati szél jellemzően mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15-20 fok között valószínű, de az ukrán határnál kissé hűvösebb is lehet.

Szombatra virradóra terjeszkedik, majd nappal zsugorodik a köd, rétegfelhőzet, ugyanakkor a magasban átvonul a Kárpát-medence felett egy széteső front szakadozott felhőzete. Emellett napos tájak, időszakok is várhatók. Az éjszakai, reggeli órákban néhol szitálás, napközben helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél főleg a Dunántúlon, valamint északkeleten sokfelé megerősödik. A minimum-hőmérséklet 4-10 fok között alakul, a maximum 12-17 fok között valószínű.

Vasárnap fátyolfelhős, napos, száraz időre lehet számítani, az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, majd mérséklődik, és a Dunántúlon délnyugatira fordul a légáramlás. Hajnalban általában 0-5, a derült, szélvédett tájakon mínusz 1 és mínusz 5, délután 7-12 fok között alakul a hőmérséklet.

MTI

Borítókép: Körösladány határa a 4205 sz. út. Fotó: Erdős Csaba

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

 

YouTube csatorna

Archívum