Közösségi oldalak

Hírek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Hadas Kriszta újságíró

53 éves korában meghalt Hadas Kriszta újságíró, televíziós riporter és szerkesztő, írja a Blikk. A lap információi szerint a tévés vásárlás közben lett rosszul, de a kiérkező mentősök nem tudták újraéleszteni. Hadas Kriszta halálhírét a lánya is megerősítette Facebook-oldalán.

Hadas Kriszta közel harminc évig dolgozott televíziósként. 1971. március 26-án született Budapesten. 1996 és 1999 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tévé- és dokumentumfilm-rendező szakára járt 1992-ben a Magyar Rádió Krónika című műsorában kezdte újságírói pályafutását. 1994-ben átment a Magyar Televízióhoz, itt az Objektív és Zóna című műsorok szerkesztő-riportere volt, később pedig a Lázmérő felelős szerkesztője lett.

1997-ben átigazolt az RTL Klubhoz, ahol a Frei Dosszié, az Akták és a Híradó című műsorok szerkesztő-riportere lett. 2000-ben került a TV2-höz, ahol két dokumentumfilm-sorozatot is készített. Munkájáért megkapta a Magyar Orvosi Kamara médiadíját, kétszer pedig megválasztották az év szerkesztő-riporterének. 2001 és 2012 között a Napló című heti riportmagazin szerkesztő-riportere volt. Ezután két évig az RTL II Forró nyomon című műsorának főszerkesztője volt, majd pedig 2016-ig a Keresem a családom című műsoron dolgozott.

2018-ban a Volt egyszer egy vadkelet című négyrészes dokumentumsorozatot szerkesztette a Spektrumon. 2019-ben a TV2 Újratervezés című műsorának volt a főszerkesztője. 2020-tól az immár Heti Napló Sváby Andrással néven futó műsoron kezdett el dolgozni az ATV-nél. 2022-ben mutatták be a Menekülők – Hosszú út a túlélésért című dokumentumfilmjét, ami háború elől menekülő ukrán családokat követett nyomon. Ugyanebben az évben megkapta a Prima Primissima díjat ismeretterjesztés és média kategóriában.

Nemrég szerepelt az RTL Árulók című műsorának 2. évadában is. A csatorna ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: „Megkérdőjelezhetetlen szakmaisága, derűs személyisége mindannyiunknak hiányozni fog. Együtt érzünk családjával, szeretteivel.”

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

 

YouTube csatorna

Archívum