Közösségi oldalak

Belföld

Autóval nekiment, majd vascsővel fenyegette volt párját egy szarvasi férfi Orosházán

Orosházán, az Októbert 6. utca és az Állomás tér kereszteződésénél 2024. augusztus 13-án 12 óra 30 perc körül egy szarvasi férfi autójával kétszer nekiütközött egy másik kocsinak, amiben a volt párja és családja ült. A nővel éppen a közös gyermekeik elhelyezése kapcsán van vitájuk, ez a nézeteltérés fajulhatott tettlegességig. A balesetben senki nem sérült meg. Az ütközések után a férfi kiszállt a kocsiból, és a szemtanúk szerint elővett egy vascsövet, szitkozódott, támadólag lépett fel, de a nő jelenlegi párja elvette tőle a csövet, így nem ütött meg vele senkit. Az Orosházi Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés és garázdaság bűntettek gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A férfi kihallgatásán tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, állítása szerint véletlenül ütközött neki a másik kocsinak. A rendőrök vizsgálják a történteket.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság 2024. augusztus 13-án őrizetbe vett egy dombegyházi férfit, mert jogosítvány nélkül vezetett. A rendőrök Dombegyházon, a Petőfi utcában állították le. Felmerült a gyanúja annak is, hogy ittasan vezetett, ezért orvosi vizsgálatra, vérvételre vitték. Az engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt a rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják.

Újkígyóson, a Hosszú utcában 2024. augusztus 13-án 21 óra 45 perc körül álló autónak ütközött egy személygépkocsi. Személyi sérülés nem történt, de a balesetet okozó autósnál a szonda ittasságot jelzett, ezért a rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum