Közösségi oldalak

Belföld

Össze-vissza hazudozott a kevermesi nő, hogy betörtek hozzá

Betörtek a házukba, ezt állította egy kevermesi nő. Kiderült, nem történt bűncselekmény, hanem ő maga keltette azt a látszatot, hogy idegen járt náluk és elvitte a pénzüket. Hatóság félrevezetése miatt emelhet vádat ellene az ügyészség.


Bűncselekményről tett bejelentést a 112-es segélyhívón június 24-én este egy kevermesi nő. Azt állította, hogy 16 óra és este fél 7 között betörtek a házukba. Levágták a lakatot a kiskapuról, és bementek az épületbe, aminek az ajtaját becsukták, de nem zárták be. Hozzátette, hogy egy laptop, egy hangfal és félmillió forint megtakarításuk tűnt el. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, és úgy tűnt számukra, hogy nem járt idegen a házban.

Ezzel szembesítették is a nőt, aki végül elismerte, hogy hazudott. Szüksége lett volna a család félretett pénzére, de ezt nem tudta megbeszélni a férjével, ezért megrendezte a betörést. Utóbb megbánta, amit tett, hogy valótlant állított a segélyhívón és félrevezette a rendőrséget. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a lopás gyanúja miatt elrendelt nyomozást megszüntette, de indított egy másik eljárást a nő ellen, amelynek iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen,

Szappanos hibái három pontot értek a Nyíregyházának

A Nyíregyháza hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 2026/27-es idényének péntek esti nyitómérkőzésén. Kezdés

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárda. Ismét összecsap a Ferencvárosi Torna Club és a Real Madrid! Utoljára

Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót

A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán. A

YouTube csatorna

Archívum