Közösségi oldalak

Sport

Simán nyerte az osztályozó első fordulóját a Gyulai Termál FC

Tanner Gergő (szemből) kihagyott két ziccert, viszont lőtt két gólt és adott egy gólpasszt. Fotó: Kiss Zoltán

A Termál FC labdarúgócsapata magabiztos hazai győzelemmel zárta az NB III.-as osztályozójának hazai első felvonását. A gyulaiak úgy nyertek 3–0 arányban a Nógrád megyét képviselő Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia ellen, hogy számos ziccert elhibáztak, ezzel együtt fél lábbal már a szerdai visszavágó előtt az NB III.-ban érezhetik magukat.

A gyulaiak kezdettől nyomás alá helyezték ellenfelüket, Borsi kapus nevéhez a 6. percre már három nagy védés fűződött. A nógrádiak gyakorlatilag folyamatosan védekezésre kényszerültek. A statikus játék ellen megvolt az egyszerű, hatásos fegyverük, inkább csak a gyors húzásos akciókkal szemben akadtak gondjaik. A félidő középső harmadára az ápolásoknak is betudhatóan, kicsit alább hagyott a gyulai fölény, jött viszont a gól a 22. percben, amikor is Tanner fordult le emberéről jól szöktette a szélen felfutó Trescsulát, aki a jobb összekötő helyéről laposan lőtt a hosszú sarokba 1–0. A hazai hálóőrnek az ivószünet után kellett először játékba avatkoznia, de biztosan látta el dolgát. Mint ahogyan a kollégája is rendre a helyzet magaslatán állt, pedig az éberségét kitartóan tesztelték a házigazdák a félidő további részében.

A pihenőt követően folytatódott az egyirányú játék, a betömörülő bánki védelemmel azonban meggyűlt a helyiek baja, amikor pedig eljutottak a ziccerig, akkor Tanner és Varga Tamás is rendre hibás megoldásokat választott. Érett az újabb hazai találat, időnként parázs jelenetek zajlottak Borsi kapuja előtt, de Fortuna a látogatók kezét fogta, akik a 65. percben az első helyzetükkel ijesztettek rá a gyulai érzelmű szurkolókra. A frissítésre szánt rövid szünet után Tanner került sakk-matt helyzetbe, és közelről ezúttal már nem hibázott, 2–0. Jelentős fölényben futballoztak a hazaiak, folyamatos veszélyt jelentve az erejükkel is egyre inkább elkészülő nógrádiakkal szemben. Tanner pedig a 76. percben újra villant, amikor a bal sarokról cselezte be magát és 8 méterről lőtt a hosszú sarokba, 3–0. Az utolsó negyedórában már nem született újabb találat, ennek pedig inkább a vendégek örülhettek, akik minden szándékuk ellenére, nem tudtak helyzetbe kerülni, így viszont komoly hátrányból várhatják a visszavágót.

B.M.

Osztályozó labdarúgó-mérkőzés az NB III.-ba jutásért

Gyulai Termál FC–Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia 3–0 (1–0)
Gyula, 500 néző
Vezette: Berényi Tamás (Dobos Dávid, Halmai Kristóf).
Gólszerző: Trescsula (22.), Tanner (71., 76.).

Gyula: Szabó M. – Szabó Zs., Nagy S., Szabó P., Zabari – Trescsula (Szabó V., 85.), Borbély, Babinyecz (Bojtos, 68.), Katona (Kiss T., 85.) – Tanner (Kukla, 85.), Varga T. (Zsilák, 74.). Edző: Brlázs Gábor.

Bánk-Dalnoki Akadémia: Borsi – Hajdu, Sándor, Frey – Deák (Haronisz, 46.), Bozzai (Királyházi, 62.), Kozma, Szieber (Rieger, 70.), Török – Kiss K. (Nagy Zs., 62.), Járvás (Bondár, 81.). Vezetőedző: Kárpáti Zoltán.

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

 

YouTube csatorna

Archívum