Közösségi oldalak

Sport

Kettős győzelemmel zárt a békéscsabai OB II-es vízilabdacsapat

A tavaly – egyetemi tanulmányai után – Békéscsabára hazatérő, a klub saját nevelésű játékosa, Zsilák László (9-es sapkában) a két mérkőzésen összesen nyolc gólig jutott.

Utolsóként a békéscsabaiak felnőtt OB II-es csapata zárta a 2023–2024. évi bajnoki sorozatot. A fiatalokból és a nagy öregekből álló egylet a rájátszás 17–21. helyéért szállt szombaton vízre a békéscsabai Árpád fürdőben, amikor a sereghajtóval és az addig éppen előttük álló Dunaújvárossal csaptak össze.

A dunaújvárosiakkal szemben az volt a tét, melyik csapat végez előbb a tabellán? A csabai győzelemmel helyet cserélt a két alakulat, így a Swietelsky-Békéscsaba zárta az idei bajnokságot a 18. helyen. A krónikához tartozik, hogy az Invictus a sok sérültjük miatt mindössze hét játékossal érkezett az Árpád fürdőbe, ahol az első találkozón egy újabb emberük dőlt ki, ezért a második találkozóra már ki sem álltak, s mivel a pécsiek kapták meg a három pontot, ők is maguk mögé utasították a dunaújvárosiakat.

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 17–21. helyért

Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC Szolnok 18–7 (6–0, 4–1, 4–4, 4–2)
Békéscsaba. V.: Kiss Attila, Sikter Richárd. Békéscsaba: Korcsok P. – Lukácsi S. 1, Szanyi, Mucsi 4, Zsilák 5 (1), Ajtai 1, Katona 3. Cs.: Beregszászi (kapus), Csendes Cs. 1, Laczó P. 2 (1), Gyebnár, Puha, Borsos 1, Miklós. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Invictus: Erdei – Retkes 3 (1), Melkuhn, Juhász 1, Hajas 1, dr. Mosonyi B. 2. Játékos edző: Melkuhn Tibor. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 14/3. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Gyebnár, Miklós. Az eredmény alakulása: 7–0, 12–1, 13–5, 16–5.

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a csabai csapat, az erődemonstráció eredménye: hét gólt lőttek zsinórban, amire egyetlen válasz sem érkezett az első 11 percben. Ezzel el is dőlt a pontok sorsa annak ellenére, hogy a cserék nélkül kiálló vendégek egy erős harmadik negyedet produkáltak.

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 17–21. helyért

Swietelsky-Békéscsaba–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 12–5 (3–2, 3–0, 1–2, 5–1)
Békéscsaba
Vezette: Kiss Attila, Sikter Richárd.

Békéscsaba: Beregszászi – Gyebnár, Fodor Zs. 1, Mucsi 2, Zsilák 3, Ajtai 3 (1), Katona 1. Cs.: Korcsok P. (kapus), Pallag 1, Csendes Cs., Laczó P., Szanyi, Szatmári L. 1, Pojendán. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós.

Dunaújváros: Lacki – Tóth T., Durda 3 (1), Horváth M., Gyulai, Kun-Gerendás, Horváth P. Cs.: Boros, Fehéri 2, Rónavári, Martyin. Edző: Zsámbok Lili, dr. Pataki Zsóka. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 8/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Pojendán, ill. Tóth T. Kipontozódott: Gyebnár. Az eredmény alakulása: 0–2, 7–2, 7–5.

Az első öt percben esett két dunaújvárosi gól meglepte a békéscsabaiakat, ám a folytatásban egymás után hétszer voltak eredményesek a házigazdák. Már ekkor látszott, hogy győzelemmel zárhatják a napot és a szezont a csabaiak, bár a harmadik negyedben még egyszer fellángolt a Duna-parti egylet, ami viszont nem tartott sokáig, a finisben még öttel meghintették a vendégeket a hazaiak.

Fodor Ádám: – Az első mérkőzésünk jószerivel arról szólt, hogy játsszuk le, ugyanis a sérülések miatt mindössze egy kezdőcsapatra elegendő invictusos játékos érkezett Békéscsabára, cserék nélkül. Igazán a második találkozónknak volt komolyabb tétje, mondhatni ez volt a csoportrangadó. Háromszor voltunk házigazdák ebben a bajnokságban, de most nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Kisebb, rövidebb etapokban ugyan előfordult néhány egyénieskedés, de nagyobbrészt igazi csapatként működött a gárda, ezért jól festett a mai játékunk. Ez jó alap lehet ahhoz, hogy a nagy öregek és a gyors fiatalok ötvözte egyletünk jövőre még szebb eredményt érjen el.

A nem hivatalos végeredmény a rájátszás hatodik köre (11-12. forduló) után: 1. Szentesi Üdülőközpont 36, 2. Swietelsky-Békéscsaba 19, 3. PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls 16, 4. Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 15, 5. Invictus SC Szolnok 3.

Jávor Péter

Békéscsabáról igazolt a Videotonhoz

A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár bejelentette a fiatal balhátvéd, Rostás Szilárd szerződtetését.

Annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette a sajtótájékoztató alatt

Az Eb-negyeddöntő utáni sajtótájékoztatón annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette, hátha valami baj van.

A románok legyőzésével negyeddöntős a férfi vízilabda-válogatott

A magyar válogatott 15-11-re legyőzte a román csapatot a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának pénteki

Idegenbeli vereséggel búcsúzott a Paks

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a román CFR Cluj vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!