Közösségi oldalak

Belföld

Lopott rollerrel járta a várost – Hiba volt!

Egy nap alatt két elektromos rollert is ellopott egy fiatal fiú Békéscsabán, azért mert iskola után rollerezni szeretett volna. Az új szerzeményének nem sokáig örülhetett, mert a rendőrök már másnap elszámoltatták a tettéért.

Közel 400 ezer forint volt annak a két elektromos rollernek az összértéke, amelyeket egy 15 éves fiú lopott el 2024. május 22-én, Békéscsabán. A fiatal elmondása szerint sétálgatott a városban, amikor az egyik áruház parkolójában meglátott egy rollert. Ráállt és látta, hogy a járgány nincs lezárva, gond nélkül el tud indulni vele Egy ideig használta, majd észrevette, hogy a roller hamarosan le fog merülni.

Megállt egy épület előtt, ahol tudta, hogy ott mindig vannak rollerek és kicserélte egy másikra. Az új szerzeménye szintén nem volt lezárva, ezért tudott elindulni vele. Éjszakára a lopott rollert egy tárolóban hagyta, majd másnap suli után ismét használta. A következő napra is ez volt a terve, ám ez már nem jött össze, a délutánt márt a rendőrségen töltötte. A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás miatt indított büntetőeljárást ellene. Az ellopott elektromos rollerek visszakerültek a tulajdonosaikhoz – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az eset kapcsán a rendőrség kéri, hogy vigyázzanak jobban értékeikre. A rollereket, kerékpárokat mindig zárják le, és zárják hozzá valamihez egy erős, jó minőségű lakattal. Ha a járgány applikációval működik, akkor bizonyosodjanak meg arról, hogy azzal biztosan nem tud majd elindulni illetéktelen.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum