Közösségi oldalak

Belföld

Két férfi lopott egy lakatlan tanya műhelyéből Békésen

A tulajdonos látta is őket, de nem gondolta, hogy az ő dolgait viszik a biciklijükön. A rendőri intézkedéskor azonban minden kiderült.

Békésen, egy lakatlan tanya melléképületéből 2024. április 10-én kora délután több dolgot elvittek. A tulajdonos egyik ismerőse látta, hogy idegenek jelentek meg a területen és pakolnak, ezért telefonált neki. A nő rögtön elindult a tanyához, és útközben találkozott is két emberrel, de nem gondolta, hogy az ő holmijait tolják a biciklijükön. Mikor odaért a műhelyhez, látta, hogy leverték a lakatot az ajtóról, és elvittek egy akkumulátort, egy hegesztőtrafót és kábeleket. A rendőrök előállították a gyanú szerint már korábban több bűncselekményt elkövető unokatestvérpárt. A lopott dolgokat lefoglalták tőlük, így a nő kára megtérült – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

 

YouTube csatorna

Archívum