Közösségi oldalak

Hírek

Dílerhálózatot kapcsoltak le a szegedi rendőrök

A kábítószert előállító és azzal kereskedő testvérpárt és a velük együtt dolgozó társukat a drog elosztása közben fogták el a szegedi rendőrök.

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói összehangolt akcióban a Csongrád-Csanád és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának támogatásával három kereskedőt és 15 fogyasztót állítottak elő Szegeden 2024. március 26-án este.

A rendőrök az egyik férfit útközben, egy másikat egy szegedi lakásban a kábítószer elosztásakor, harmadik társukat pedig menekülést követően egy kiskundorozsmai lakóházban fogták el. A dorozsmai ingatlanban bűncselekményből származó 12 millió forintot, hasonló értékű eurót, kábítószer előállításához szükséges eszközöket és vegyszereket foglaltak le.

A megalapozott gyanú szerint a testvérpár és harmadik társuk évek óta ellátta Szegedet marihuánával és amfetaminnal. A három elkövetőt a rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt vették őrizetbe, és kezdeményezték letartóztatásukat – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

YouTube csatorna

Archívum